A Csíkszeredai Richy Racing Club színeit képviselő Fazakas Erik Zsolt és navigátora, a szintén szépvízi Fesüs László Honda CivicType R gépkocsijukkal idén ötödik győzelmüket aratták. A székely csapat korábban a csíkszentkirályi, a resicai és a dormánfalvi versenyen, illetve a Paring-hegységben, a Transalpinán diadalmaskodott. Ezek közül a szentkirályi, az úzvölgyi és a nyárdmagyarósi verseny dupla szorzójú volt.
A csíki autóscsapat az összetettben és az A2-es kategóriában is első helyen zárta a bajnokságot.
„Kiváló volt a nyáradmagyarósi pálya, szép környezetben, széles úton, ahol érvényesült a tudás. Szintet szeretnénk lépni, jövőre, ha a szakszövetség megengedi, elindulunk az 1-es divízióban.
– mondta el a verseny után Fazakas Erik édesapja és menedzsere, Fazakas Zsolt.
Nyárádmagyaróson Fazakas Erikék mögött összetettben Cosmin Caimac (Opel Corsa B), illetve Mario Călaugărița (Renault Clio) végzett, az A2-es géposztályban pedig Caimac, illetve Silviu Parnuta (Peugeot 206RC) állhatott a dobogó második és harmadik fokára.
Fazakas Eriknek ez a harmadik bajnoki címe a hegyi gyorsulási bajnokságokon. Három évvel ezelőtt az ifik között lett első, tavaly és idén pedig a divízió 2-ben. Az országos bajnoki címeket a szakszövetség hagyományosan az év végi gáláján osztja ki, de az idei gála helyszíne és időpontja a koronavírus-járvány miatt még bizonytalan.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!