Brăila adott otthont az idei U19-es korosztályú ökölvívó országos bajnokságnak, amelyen 120 fiatal lépett ringbe. A Csíkszeredai VSK színeit Szőcs Bence képviselte (–50 kg).
A csíki bokszoló magabiztosan nyerte nyitómeccsét, újra felülmúlva kolozsvári riválisát, akit tavasszal a Román Kupa döntőjében is megvert. A második találkozón viszont pontozással alulmaradt az idén Európa-bajnoki bronzérmet szerzett jászvásári ellenfelével szemben.
Tódor Loránd edző szerint tanítványa idei teljesítménye meggyőző, azonban van még hová fejlődnie. „Egy edzőnek mindig a fejlődés oldalán kell állnia, így a pillanatnyi dicséretet követően előre kell tekinteni. Azt mondom, lehetett volna jobb is a teljesítmény. Bence állóképességén láttam a fejlődés szükségességét, úgyhogy a következő időszakban erre fogunk koncentrálni” – értékelt a szakember.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!