Hazai találkozóval zárja pénteken délután a 2017–2018-as idényt a Székelyudvarhelyi ISK-FSK férfi asztalitenisz-csapat a Szuperliga rájátszásában. Az 5. helyért folyó csatában a Besztercei VSK-t látja vendégül a városi sportcsarnokban.
A párharc győztesének kiléte egyetlen összecsapáson dől el, mivel az ellenfél lemondott a visszavágóról.
Az udvarhelyi csapat már így is remek idényt tud maga mögött, az alapszakaszbeli küzdelmeket követően a play-offban megnyerte legfontosabb meccsét. A Sepsiszentgyörgy elleni diadal azt jelentette, hogy a fiúk jövőre is az élvonalban szerepelhetnek.
– jelentette ki a ISK-FSK edző-játékosa, György István.
A Besztercei VSK elleni mérkőzés korántsem lesz egy sétagalopp, az ellenfél az alapszakaszban mindkétszer nyert az udvarhelyiek ellen (5–4 és 5–3), sokáig ott volt a tabella élén. A rájátszásban az első találkozón 5–2-re kikaptak Craiován, otthon ezt megfordították, 5–1-re nyertek.
A csapattagok 18–21 éves asztaliteniszezők, mind ifjúsági válogatottak.
„Teljes kerettel vágunk neki a mérkőzésnek. Fejér-Konnert András bokasérüléssel bajlódik, a találkozó napján döntjük el, hogy nevezzük-e vagy sem. Tamás Szabolcs és Cservik Krisztián játékra készen állnak, ha pedig Andris nem tud asztal mellé állni, akkor én leszek a beugró” – fogalmazott a tréner.
„Különösebben nem nyom a teher, sportolók vagyunk, a legjobbat akarjuk kihozni magunkból. A fiúknak azt mondtam, görcsösség nélkül játsszunk, s ha összejön, az idei évünket megkoronázzuk egy ETTU Kupa-indulással” – tette hozzá György.
A mérkőzést pénteken 18 órától rendezik a városi sportcsarnokban, a belépés díjtalan.
A férfi asztalitenisz-bajnokság döntőjét Mioveni és Câmpulung Muscel játssza, a kisdöntőben Kolozsvár–Konstanca párharcot rendeznek. Az élvonaltól Craiova és Sepsiszentgyörgy búcsúzott, míg a másodosztályból a Bukaresti Steaua, illetve Câmpulung Muscel második csapata érkezik.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Pénteken elkezdődik az olaszországi téli olimpia, amelynek Milánó és Cortina ad otthont. Az év egyik legnagyobb sporteseményén négyen képviselik Székelyföldet: Mandel Kata és Bartalis Henrietta hódeszkások, valamint edzőik, Kinda Géza és Reisz Zoltán.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!