A szerda éjszakai indulást megelőzően sajtótájékoztatót tartott a Székelyudvarhelyi SZAK-ISK. György István edző-játékos elmondta, a felkészülést két hónappal ezelőtt kezdték el, a hét végén Spanyolországban, az ETTU Kupa első körében szerepelnek. Az A csoportban a házigazda Universidad de Burgos mellett két ukrán klub, a Fortune Kijev és az Omis Harkov, valamint a luxemburgi DT Bridel lesznek az ellenfelek. Az első két helyezett jut tovább.
„Ez lesz a második idényünk az európai kupában. Ezúttal már tapasztaltabbak vagyunk, úgy érzem, a fiúk jó formában vannak. Óriási dolog lenne elcsípni az első két hely valamelyikét, egyben ez nem lehetetlen feladat. A Szuperliga november elején kezdődik, ott az alapszakaszt az első négy között zárnánk, hogy a felsőházi rájátszásban a dobogóért harcolhassunk. Ezenkívül két csapatunk indul a 3. Ligában, ők mind az utánpótlás-korosztályú játékosainkból tevődnek össze” – foglalta össze a klub idei célkitűzéseit az udvarhelyi együttes edző-játékosa.
Hozzátette, a SZAK-ISK idei költségvetése 500 ezer lej, ennek tíz százalékát Hargita Megye Tanácsától kapják pályázat útján. György kiemelte az alelnök Bíró Barna Botond hozzáállását, ez erkölcsileg sokat jelent, lendületet ad. A négy nyertes pályázatból felszerelésekre, szállásokra, nevezési díjakra és fogyóanyagokra költhetnek.
Az alelnök felvázolta, a megyei tanács idén megemelte a sportra pályázható összeget 650 ezer lejre. Így sem volt elégséges a pénz, hiszen 1 millió 100 ezer lejre adtak le igénylést a sportklubok. „A sporttal azért foglalkozom többet, mert követendő példaképeket ad, egy olyan közös nyelvezete van, amelyet mindenki megért, illetve fair playre nevel. Persze nem utolsósorban Székelyföld nevét viszik szerteszét, ahogy itt az asztaliteniszezők a nemzetközi kupában szerepelnek” – mondta.
Az udvarhelyiek a György Szilárd, Sánduly Levente, Tamás Szabolcs, Sebastian Loso és Cservik Krisztián összeállítással utaznak el Spanyolországba. Utóbbi játékos Vajdaságról származik, harmadik szezonját kezdi az udvarhelyi klubnál: „Erősebbek vagyunk, mint tavaly. Biztos, hogy az európai ellenfelek sem lesznek gyengék. A maximumot akarjuk kihozni, majd elválik, mire lesz elégséges.”
Az ETTU Kupa meccseit ezen a hétvégén, szombaton és vasárnap rendezik.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!