Az alapcél volt, hogy a hagyományos oktatási körülményekből kilépve, az erdei adottságok vonzerejét is kihasználva játékos formában történjen a sakk-képzés. Kiss Arnold hivatásos sakkoktató gondoskodott róla, hogy a tábori program ötvözze az elmélet elsajátítását a játékos begyakorlással, így a különböző interaktív házi versenyeken a gyerekek örömüket lelhették a sakkjátékban.
A sakkozás mellett egyéb sporttevékenységekre, túrázásra és közösségi játékokra is sor került, és a tanév során elért eredményeket is összegezték.
Elhangzott, hogy a gyerekek az előző tanévben huszonnégy megyei, megyeközi, országos és nemzetközi sakkversenyen vettek részt. Az alfalvi kisiskolások büszkék országos aranyérmükre, amelyet a vidéki iskolák versenykategóriájában szereztek. A táborban megerősítést nyert az a tény, hogy eredményt csak kitartó, áldozatos munkával lehet elérni.
A gyergyóalfalvi Kiss Hanna és Kiss Abigél számára nagy kihívás következik: július 31. és augusztus 5. között a Nagyváradon megrendezendő ifjúsági rapid- és villámsakk Európa-bajnokságon mérettetnek meg.
Hanna és Abigél számára ez lesz az első nemzetközi bemutatkozás.
A kislányok hazai környezetben már bajnokoknak mondhatják magukat, de a kontinens legjobbjaival játszani már jóval nagyobb feladat. Cél, hogy a legjobb húsz közé jussanak – mondta édesapjuk és egyben edzőjük, Kiss Arnold.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!