Cipruson rendezték meg az 53. kadet, junior és U21-es karate Európa-bajnokságot, amelyen a magyar válogatott is képviseltette magát. A küldöttség tagjaként tatamira lépett Török Panka, aki már korábban is bizonyította tehetségét a nemzetközi porondon.
A sepsiszentgyörgyi sportoló a junior női –53 kilogrammos súlycsoportban indult, magabiztosan kezdte a kontinensviadalt. Az első fordulóban fölényes, 6:0-s győzelmet aratott a bolgár Condova Marina ellen, majd a következő körben a portugál Goncalves Leonorral szemben egy szoros mérkőzésen alulmaradt (0:2).
A vereség azonban nem törte meg a háromszéki tehetséget. A vigaszágon újra kiváló formában versenyzett:
előbb az azeri ellenfelét győzte le 1:0-ra, majd a bronzéremért zajló párharcban esélyt sem adott a spanyol Ayerdi Ariz Naroának, és 4:0-s sikerrel biztosította helyét a dobogón.
A történelmi eredményt követően Panka edzője, Vass Hunor is értékelt:
„Ez több év tudatos, progresszív munkájának és az abba fektetett hitnek a gyümölcse. Úgy érkeztünk meg az Európa-bajnokságra, hogy egyértelmű célunk volt: érmet szeretnénk hazahozni. A teljesítmény maradandó, közösségünk számára pedig meghatározó jelentőségű” – fogalmazott a szakember.
Török Panka mellett más magyar sportolók is dobogóra álltak Limasszolban. Fleischer Dóra az U21-esek +68 kg-os súlycsoportjában egészen a döntőig menetelt, ahol végül az ukrán Bulaytól kapott ki, így ezüstéremmel zárt.
Szintén bronzérmet szerzett Tóth Zsombor, aki az U21-esek 67 kilogrammos mezőnyében a vigaszágon mutatott kiváló teljesítményt, miután az első fordulóban vereséget szenvedett. A magyar válogatott összességében három éremmel zárta az ifjúsági Európa-bajnokságot.
A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!