Idén harmadszor is Hunyad megyében, a Ruszka-havasokban, Csulpesz település környékén rendezték az országos hard enduro bajnokság újabb viadalát. Az előző két fordulóban győztes Józsa Norbert Levente összetettben ismét az élen végzett a Pro kategóriában, ezért viszont nagyot kellett küzdenie.
A korondi motoros a prológon csak a harmadik helyen ért célba, majd a második és a harmadik versenynapon sem volt a leggyorsabb, mégis a végelszámolásnál ő diadalmaskodott. Józsa Norbert ezúttal a szlovák David Cyprian ellen küzdött az elsőségért, akivel szemben nagyjából 19 perces hátrányban volt az első két futamot követően.
A harmadik etapon viszont a székelyföldi pilóta ugyan a második helyen zárt a magyarországi Ott Kornél mögött, de közel húsz perccel jobb időt motorozott, mint szlovák vetélytársa, így végül alig negyvenöt másodperccel megelőzte összetettben.
A Kolozsvári Master Bike csapatának színeiben, Husqvarnával versenyző Józsa Norbert az újabb sikerrel megerősítette vezető helyét az összesített ponttáblázaton. A hét fordulót magába foglaló hard enduro bajnokság következő versenyét június 26-28. között a Brassó megyei Zernyesten rendezik.
Ezt követően Székelyföldre költözik át a viadal, az ötödik és a hatodik verseny júliusban Gyergyóditróban, valamint augusztusban Kovásznán zajlik majd, míg a szezonzárót szeptemberben ismét Hunyad megyében, Boica környékén bonyolítják le.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!