Öt ország közel 1200 sportolója vett részt a 4. Csíkszeredai Running Festivalon – közölték a szervezők. Pénteken az esti terepfutást tartották meg a Somlyó hegye körül, szombaton pedig a maratoni, a félmaratoni, a 10, az 5 és a 3 km-es próbákon, illetve a családi futáson lehetett részt venni.
A csíkszeredai esemény fővédnöke Szabó Gabriella, a 2000 nyári olimpiai játékokon 5000 méteres síkfutásban aranyérmes, hétszeres világbajnok atléta volt, akit elkísért Csíkszeredába első edzője, később férje, Gyöngyössy Zsolt. A kolozsvári születésű Gyöngyössy, aki fiatal korában 110 méter gáton jeleskedett, most Csíkszeredában lefutotta a 10 km-es távot, és első lett a 60 éven felüliek korosztályában.
Zuhogó esőben rajtoltak a fontosabb versenyszámok, a megkérdezett sportolók azonban a verseny végén egyáltalán nem panaszkodtak az időjárási viszonyokra.
„Korrekt volt minden a szervezés szempontjából. Jól esett, hogy végig a távon – Csíksomlyón és Delnén is – az autósok félrehúztak a futók elől, előzékenyek voltak, megtapsolták a versenyzőket. Nagyon jó ötletnek tartom a családi futást, jó volt tapasztalni, hogy az anyukák és apukák együtt futottak a gyerekkel” – nyilatkozta a brassói Traian Flucuș, aki a félmaratoni távon összesítésben hatodik, az 50–59 évesek korosztályában pedig első lett. A verseny utáni hangulat alapján mindenki nyert, aki teljesítette a kitűzött távot.
Nagy tapsot kapott Zsombori Gabriella, a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium igazgatója, a volt alpesi síző és kiváló matematika-szakos tanárnő, aki harmadik lett a nők között a 42,195 km-es próbán.
Nest KiddoRun (3 km): 1. David Munteanu, 2. Miklós Nándor, 3. Kapás Richárd, illetve 1. Szász Enikő Anna, 2. Caia Cyntia, 3. Trella Zselyke.
Tutto Mobili (5 km): 1. Szőcs Attila Zsolt, 2. Tamás Loránd, 3. Kacsó Magor, illetve 1. Bányai Zsófia, 2. Benkő Andrea Henrietta, 3. Gere Zsanett.
Gerkon Electro (10 km): 1. Bogdan Moldovan, 2. Codrea Árpád, 3. Csiszer Csaba, illetve 1. Bálint Réka, 2. Huszár Irma, 3. Györpál Csenge.
ViaBlokk Halfmarathon (21 km): 1. Kovács Szabolcs 1 óra 15.24 perc, 2. Dániel Attila 1 ó 16.21 perc, 3. Ionuț Daniel Călin 1 óra 18.25 perc, illetve 1. Tuzson Ágnes 1 ó 30.20 perc, 2. Józsa Tímea 1 ó 34.01 perc, 3. Koter Ádel 1 ó 35.47.
Gyermelyi Maraton (42,195 km): 1. Silviu Stoica 2 óra 39:17 perc, 2. Viorel Tams 2 ó 46.26 perc, 3. Mihók Attila 3 ó 07.24 perc, illetve 1. Cristina Rus 3 ó 38.34 perc, 2. Tímár Zsuzsanna Bernadett 3 ó 48.21 perc, 3. Zsombori Gabriella 4 ó 10.03 perc.
Gordius Relay maratoni váltó: 1. Háromszék I., 2. Flash, 3. Cheeky.
Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.
Nem tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani az FC Argeș vendégeként a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, a hajrában mégis bezsebelte a három pontot a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 7. fordulójában. Ez volt a háromszékiek első sikere idegenben.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Az erdélyi MCC-nek jelenleg csak a következő hetekre van elegendő anyagi forrása, ezért a tanév a megszokott formában és méretben biztosan nem indul el.
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!