Nem várt fordulat előzte meg a Szeben Ralit a legjobb székelyföldi páros, Adrian Teslován és a csíkszeredai navigátor, Cseh Vajk Imre számára. Az A1-es autópályán, Pitești közelében közlekedési baleset történt: a tréler, amely a két raliautót szállította – Teslován és lánya, Alexandra versenygépeit –, balesetet szenvedett, és a járművek az árokba borultak.
A balesetben személyi sérülés nem történt, de a két autó súlyosan megrongálódott.
Teslovánék vadonatúj Hyundai i20 N Rally2-es autóját nem sikerült időben helyreállítani, mivel a szükséges alkatrészek nem álltak rendelkezésre, így az Adrian Teslován/Cseh Vajk Imre duó kénytelen volt kihagyni a murvás szakaszairól hírhedt futamot.
Alexandra Teslován viszont rendkívüli összefogásnak köszönhetően mégis rajthoz állhatott: a csapat és a szerelők szinte lehetetlen küldetést teljesítettek, egy tartalékautóból versenyképes gépet építettek számára.
A fiatal pilóta nemcsak hogy célba ért, de kategóriájában dobogós helyet szerzett.
Székely egység diktálta a tempót a Szeben Rali murvás szakaszain az R7-es kategóriában (korábban SSV): a brassói Bíró Antal és a csíkszeredai Sprencz Tamás páros sokáig vezette kategóriája versenyét. Sprenczék az elejétől uralták a mezőnyt, és egészen az utolsó előtti gyorsasági szakaszig az első helyen álltak, amikor is technikai hiba – egy elszakadt meghajtószíj – megpecsételte a sorsukat.
A javítás hat percet vett igénybe, ez pedig elegendő volt ahhoz, hogy elússzon a győzelem.
„Ez egy kifejezetten nehéz rali volt, a Szeben környéki pályák köztudottan a legdurvábbak közé tartoznak Romániában – kövesek, kemények. Az idei versenyen viszont meglepően jól karbantartott pályákat kaptunk, úgy tűnik, előtte komoly munkát végeztek rajtuk” – mondta el Sprencz Tamás a Székely Sportnak.
Hozzátette, a verseny első napján az eső sem könnyítette meg a dolgukat: szélvédő nélküli járművük miatt az elején különösen nehéz körülmények között kellett helytállniuk.
Az R7-es kategória harmadik helyén a többszörös román bajnok, a most már gyergyóinak számító Szabó Gergő végzett oldalán Szűcs Gáborral.
– összegezte a ralit Sprencz Tamás.
Több mint fél év szünet után újra volán mögé ült a bodzafordulói Flavius Croitoriu, aki Andrei Pădure navigátorával megnyerte a Dacia Kupát a Szeben Ralin. Croitoriu a kupasiker mellett a kezdők között a harmadik, az RO6-os kategóriában pedig a negyedik helyet szerezte meg. Szép eredményt ért el a székelyudvarhelyi Vári Ferenc és Sipos Hunor alkotta páros is, akik kiegyensúlyozott teljesítménnyel, hiba nélkül teljesítették a nehéz murvás pályákat.
Simone Tempestini tovább írja saját történelmét: zsinórban hatodik alkalommal nyerte meg a Szeben Ralit, a román országos bajnokság negyedik fordulóját. A Carmen Poenaru navigálásával versenyző bajnoki címvédő Škoda Fabia RS Rally2-vel dominált,
mind a tíz gyorsaságit megnyerve, bő háromperces előnnyel zárt az élen.
A több mint 120 kilométeres murvás szakaszok után a második helyen a Maior testvérpár, Norbert és Francesca (Citroën C3 Rally2) végzett, akik defekttel is erős tempót autóztak. A dobogó harmadik fokára Andrei Gîrtofan és Tudor Mârza állhatott fel, ugyancsak Škoda Fabiával. A látványos finálét ezúttal is a városközpontban, az Unirii téren rendezték, ahol öt év szünet után tért vissza a szuperspeciál.
Tempestini az idei szezon utóbbi három versenyét megnyerte, és toronymagasan vezeti az összetettet.
A 2025-ös romániai ralibajnokság a szeptember 6-7-i Jászvásári Ralival folytatódik, mert a Moldovai Ralit (augusztus 2-3.) törölték.
Újabb különleges időutazásra hívja olvasóit a Székely Sport: a nemrég közzétett, Székedi Ferenc által készített archív hokis film után ezúttal egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést.
Sokáig hiányzott a gól a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának mérkőzésén. A Konstancai Farul szerezte meg a vezetést, a ráadás negyedik percében erre válaszolt az FK Csíkszereda.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!