Hirdetés

Erzberg: Józsa közel volt a célhoz

Józsa Norbert Levente. Elmondása szerint egy kis szerencsével be is érhetett volna a célba.
Fotó: Facebook/Traian Mihai Bogdan

2017. június 20., 18:09

A hétvégén immár huszonharmadik alkalommal rendezték meg az ausztriai Erzberg városa melletti ércbányánál az Erzberg Rodeót, a világ egyik legnehezebb motorversenyét. A megmérettetésen három udvarhelyszéki vett részt, Józsa Norbert Levente (Kolozsvári Masterbike) a több mint kétezer indulóból a 31. helyen zárt, míg Kovács Ervin Zsolt (BGS Motorsport) 43., Varga Zsolt (Bukaresti Știința) pedig 61. lett.

2017. június 20., 18:09

Az utóbbi évek egyik legkeményebb rodeóját rendezték meg az ausztriai Erzberg melletti ércbányánál. A pénteki murvás prológon Józsa a 9. leggyorsabb időt motorozta, míg szombaton lecsúszott a 25. helyre, ám így is az első sorból várhatta a vasárnap déli rajtot. Kovács Ervin Zsolt 61. lett, így a második sorban kapott helyet, míg Varga Zsolt a 119. leggyorsabb idővel a harmadik sorból indult. A prológon összesen 2022 motoros állt rajthoz.

Motorosok és barátjaik. Többen is nézőként követték az eseményeket •  Fotó: Facebook Galéria

Motorosok és barátjaik. Többen is nézőként követték az eseményeket
Fotó: Facebook

Hirdetés

„Jól sikerült a prológ, hiszen az volt a célom, hogy az első ötvenben végezzek, ezáltal az első sorból indulhassak. Elég sok nehézséggel küszködtem, technikai problémák is adódtak. A rajtot követően az első sor végén motoroztam, az első falnál nagy dugó alakult ki, percekig kellett sorban állni, így sok idő elúszott” – mesélte élményeit a negyedik rodeóján részt vett Józsa.

Az Erzberg legnehezebb részének tartott, Carls Dinner elnevezésű szakaszon leesett a motor hátsó gumija, ám szerencséjére a pálya szélén ott voltak barátai, akik szerszámok segítségével gyorsan megoldották a problémát.

„Nagyon nehéz volt az a szakasz számomra, hiszen nem sokkal később az első fékemből elfolyt az olaj, de szerencsére azt is hamar meg tudtuk oldani, így pár perc veszteséggel folytatni tudtam a versenyzést” – mondta.

Kemény terepen. Műszaki problémákkal is megküzdött a korondi versenyző •  Fotó: Facebook Galéria

Kemény terepen. Műszaki problémákkal is megküzdött a korondi versenyző
Fotó: Facebook

Végül a 20-as ellenőrzőpontig jutott el, a 21-es előtt volt (a 25-ből), amikor lejárt a négy óra és megszólalt a verseny végét jelentő bányakürt. Józsa a 31. helyen zárt, míg Kovács Ervin Zsolt 43., Varga Zsolt pedig 61. lett. A 23. Erzberg Rodeón huszonöt motoros ért be a finisbe

Sajnos kifogytam az időből, a 21-es ellenőrzőponttól már csak kb. tíz percnyire volt a cél. Ha jól elkapom a startot, akkor a technikai problémákkal is be tudtam volna fejezni. Az elején mindennel takarékoskodtam, ami végül nem volt jó taktika

– összegzett a 19 éves motoros, aki tavaly az érettségi miatt kihagyta az Erzberg Rodeót, 2015-ben viszont 16. helyen végzett.

„A környékről még senkinek sem sikerült befejeznie a versenyt, sőt Romániából és Magyarországról sem. A mostani eredményem jobbnak számít, sokkal közelebb voltam a finishez, mint két évvel ezelőtt. Akik előttem befejezték, rendszeresen járnak Romániába versenyezni, és általában mindig előttük végzünk. Ha nekik sikerült, akkor mi is megérdemeltük volna. Ez még több motivációt ad a jövőre nézve. Kovács és Varga nevében is köszönetet mondok támogatóinknak, és barátainknak, akik értünk megtették ezt a nagy utat és biztattak, segítettek a pályán” – zárta a beszélgetést Józsa.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!