Hirdetés

Értékes győzelmet szerzett a Maros KK

Fotó: Haáz Vince

2017. november 11., 13:12

Megszakította a vereségek sorát a Marosvásárhelyi Maros KK, pénteken a ligeti Sportcsarnokban remek csapatjátékkal felülmúlta az esélyesebbnek vélt Temesvári BC SCM-t a férfi kosárlabda Nemzeti Liga 6. fordulójának pénteki játéknapján.

2017. november 11., 13:12

Három vereséget követően nagy szüksége volt a győzelemre a marosvásárhelyi együttesnek, amely az amerikai Deven Mitchell nélkül lépett pályára, így még nehezebb mérkőzésre számított a jó formában levő és ütőképes kerettel rendelkező ellenféllel szemben.

Nem érződött viszont a Maros KK játékából az idegenlégiós hiánya, hiszen szoros kezdés után átvette az irányítást, és második negyedbeli eredményes támadásaival komoly előnyt alakított ki a szünetre. Fordulás után

Hirdetés

azonban visszaesett a vásárhelyiek teljesítménye, a vendégek pedig hamar felzárkóztak, sőt fordítottak is.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

A végjátékban aztán a Maros KK játékosai voltak hatékonyabbak támadásban, és Dino Pita fontos kosaraival bebiztosították győzelmüket.

A marosvásárhelyi csapatnál éppen a svéd játékos volt legeredményesebb, aki a következőket mondta a mérkőzést követő sajtótájékoztatón. „Az első félidőben nagyon jól játszottunk támadásban, ahol sok pontot szereztünk. Szünet után gyengébb volt a védekezésünk, az ellenfél változtatott a taktikáján, ezzel könnyedén visszajött a meccsbe.

A végén azonban megfelelő hozzáállással játszottunk, megszereztük a szükséges lepattanókat és sikerült nyernünk.”
•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

„Igazi csapatjátékot nyújtottunk”

A Maros KK vezetőedzője, Szászgáspár Barnabás a csapatjátékot és Steff Norbert teljesítményét emelte ki. „Zsúfolt és nehéz időszakon vagyunk túl. Amint látszik, ha a csapat megfelelően dolgozik, és a fiatalok is egyre jobban segítenek, akik közül Steff Norbert (aki ezúttal több mint 36 percet töltött a pályán – szerk. megj.) kiváló mérkőzést játszott, jó eredményt érünk el. Igazi csapatjátékot nyújtottunk, mindenki küzdött, persze nem volt kiegyensúlyozott a teljesítményünk, de ezúttal csak rövid ideig. Nagyon örvendek ennek az értékes győzelemnek, hiszen akárcsak Craiovával szemben, ismét előttünk álló csapat ellen nyertünk.”

Megértő és elszánt játékosokra van szükség

A szakvezető elmondta, a folytatásban csak olyan játékosokra van szüksége, akik mindent beleadnak, utalva ezzel a hiányzó Deven Mitchellre, aki az előző meccseken sokszor kiemelkedett az egyéni játáűékával, de szerinte még nem rázódott bele a csapatba. „Ezúttal nem vállalta a játékot, pontosan nem tudom az okait, de valószínűnek tartom, hogy az anyagi gondok miatt.

A bajnoki szünetben tárgyalunk a vezetőséggel, mert utána olyan emberekkel kell folytassuk, akik megértik a csapat jelenlegi helyzetét, beállnak a sorba, összefognak, és próbálják a legjobbat nyújtani

– hangsúlyozta Szászgáspár Barnabás, akinek nem tetszik, ha egyes játékosok kizárólag az egyéni teljesítményük javítására hajtanak.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

A bajnokságban háromhetes szünet következik a válogatottak világbajnoki selejtező mérkőzései miatt, majd a legközelebbi, hetedik fordulót december 2-án rendezik, amikor a tabellán két győzelemmel és négy vereséggel álló Maros KK újabb sikert céloz az újonc Temesvári Timba ellen idegenben.

Férfi kosárlabda Nemzeti Liga, 6. forduló, Marosvásárhely, ligeti Sportcsarnok, 1000 néző:
Marosvásárhelyi Maros KK–Temesvári BC SCM 81–75 (24–24, 24–12, 13–25, 20–14).
Maros KK: Pita 27 (2), Mijovic 12 (1), Mladenovic, Person 10 (1), Borșa 8, Steff 6, Sánta 4, Stăncuț 2, Gârbea, Kilyén. Edző: Szászgáspár Barnabás.
BC SCM: Komatina 18 (4), Jeremic 13 (2), Mijajlovic 11 (1), Diaz 11, Calotă 7 (1), Drăgușin 6, Gheorghe 4, Păun 3, Burgess 2, Tohatan. Edző: Tudor Costescu.
Vezették: Ciprian Stoica (Nagyszeben), Șerban Raşoga (Ploieşti), Costin Bogdănescu (Bukarest).

További eredmények a 6. fordulóból:
Bukaresti Steaua–Galaci Phoenix 92–66 (31–15, 19–9, 17–25, 25–17)
Nagyszebeni CSU–Temesvári Timba 98–70 (21–17, 22–19, 29–14, 26–20)
Kolozsvári U-BT–Politehnica Iași – szombat 18.00
Nagyváradi CSM–SCM U Craiova – szombat 20.45
Bukaresti Dinamo–BCM U Piteşti – hétfő 20.00

A bajnokság állása:
1. Nagyszeben 4 győzelem/2 vereség 10 pont
2. Steaua 4/2 10
3. Temesvár 4/2 10
4. Galac 4/2 10
5. Kolozsvár 4/1 9
6. Piteşti 4/1 9
7. Maros KK 2/4 8
8. Nagyvárad 3/2 8
9. Craiova 3/2 8
10. Timba 1/5 7
11. Iași 0/5 5
12. Dinamo 0/5 5

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Testi sértés miatt ítélték el a Sepsi OSK volt hálóőrét

Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.

Lebolondozta a sepsiszentgyörgyi játékvezetőt az FCSB mindenható ura

Nem tudta meglepni az FK Csíkszereda a hullámvölgyben levő FCSB-t, a fővárosiak három kudarc után a 2026-os év első győzelmét épp a székelyföldiek ellen csikarták ki. De ez sem volt elég Gigi Becalinak.

Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

`
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Krónika

Miért kapott erdélyi magyar figyelmeztetést a Református Egyházak Világközössége?

Meghökkentő bejelentést tett hétvégén Kolumbán Vilmos, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke: megfontolják vagy elgondolkodnak azon, hogy kilépnek a Református Egyházak Világközösségéből, vagy pedig felfüggesztik tagságukat.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

Szegeden is kitettek magukért a csíkszéki cselgáncsozók

Eredményesen zárták az idei első Első Beton – Magyar Kupát a csíkszéki utánpótlás dzsúdósok: a rangos nemzetközi tornán öt ország kilencszáz judokája lépett tatamira, a három csíkszéki klub versenyzői pedig összesen tizenegy érmet szereztek.

Csillog-villog a Sepsi Aréna új padlóburkolata

Az előzetes várakozásokhoz képest hosszabb ideig tartott, ám megérte várni: új, kiváló minőségű, többfunkciós padlóburkolatot került a Sepsi Arénába, amely várhatóan hosszú évekig szolgálja majd Sepsiszentgyörgy sportéletét.

Idegenben játszik az FK Csíkszereda és a CFR, kezdődik a téli olimpia – a szerdai sportműsor

Újabb kiszállás vár az FK Csíkszeredára és a Kolozsvári CFR együttesére, közben megkezdődnek a téli olimpia küzdelmei is. A kínálatban kerékpár, futsal, kosárlabda, sznúker és röplabda is szerepel.

Döntőbe jutott a magyar női vízilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

A magyar női vízilabda-válogatott az aranyéremért játszhat csütörtökön a funchali Európa-bajnokságon, miután az elődöntőben ötméteresekkel 12–11-re legyőzte a görög csapatot.

Közel egy tucat érmet szereztek a székelyföldi dzsúdósok a kolozsvári viadalon

Eredményes hétvégét zártak a székelyföldi korosztályos dzsúdósok a kolozsvári Transilvania Kupán, ahol tizenegyen állhattak dobogóra.

Átalakulóban az FK, hokis meglepetések és az időkérés árnyoldala – Helyzetbe hozunk!

A legújabb részben górcső alá vesszük az FK Csíkszereda háza táján zajló komoly játékosmozgásokat. Megvitatjuk a télies viszonyok hatását a meccshangulatra, valamint kielemezzük a fehérvári utánpótlásnevelésnek Erste Ligára gyakorolt hatását.

Az Eb-döntőért küzd a magyar vízilabdacsapat, hétközi forduló kezdődik a Szuperligában

A görögökkel játszik a magyar női vízilabda-válogatott az Európa-bajnokság első elődöntőjében, három mérkőzéssel elkezdődik a hétközi forduló a labdarúgó Szuperligában. Kupameccsek mellett tenisz, sznúker és pályakerékpározás található a keddi kínálatban.

Focimeccsek, tenisz és kerékpár – a hétfői sportműsor

Zárul a labdarúgó Szuperliga 24. játéknapja, bajnoki mérkőzések az olasz, a spanyol bajnokságból és az NB II-ből. Pályakerékpár-Eb, tenisztornák.

Bejutott az Eb-elődöntőbe a magyar női vízilabda-válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott a várakozásnak megfelelően fölényesen, 22–6-ra nyert vasárnap este az izraeli csapat ellen, ezzel elődöntőbe jutott a funchali Európa-bajnokságon.

Győztest avatnak a hoki Román Kupában, a bajnok otthonában az FK Csíkszereda – a vasárnapi sportműsor

Két esemény kerül a középpontba a vasárnapi sportműsorban: a jégkorong Román Kupa döntőjében a Brassói Corona és a Bukaresti Steaua csap össze, míg a labdarúgó Szuperligában az FK Csíkszereda a regnáló bajnok FCSB otthonában játszik.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!