Mandel az ifjúsági (junior) kategóriában indult, a 75 kg-os súlycsoportban, ahol a guggolás, a fekvenyomás és a felhúzásos versenyszámokból álló próbán 515 kilogrammos teljesítménnyel végzett az első helyen. Erőemelésben, ahogy ökölvívásban, testépítésben és számos küzdősport esetében több világszövetség van, a WPC pedig a legelismertebbek közé tartozik.
Összesen 18 ország sportolói indultak el a kiskunfélegyházi viadalon. Ott rendezik évek óta a Magyar Professzionális Erőemelő Liga versenyeit. Dopping-tesztelt kategóriában versenyeztem, a nevezéskor meg lehetett határozni, hogy vállaljuk-e az esetleges tesztelést vagy sem, ez alapján külön kategóriákban folyt a verseny. Büszkeséggel tölt el, hogy sikerült jobban szerepelnem a nem tesztelt kategória győztesénél is” – mondta el Mandel.
A csíkszeredai sportoló 21 éves, az ifjúsági (junior) kategóriában pedig 23 éves korig lehet versenyezni. Mandel további felkészülése az őszi szezonra összpontosul, amikor szeretne ennél is nagyobb súlyokat teljesíteni a Magyar Professzionális Erőemelő Liga versenyén, majd világbajnokságon részt venni.
A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gheorghe Hagi kihirdette végleges keretét a közelgő négy mérkőzésre a Nemzetek Ligája új kiírásában. Marius Corbu nem szerepel a listán, így még várat magára a bemutatkozása a felnőtt nemzeti együttesben.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
A székelyudvarhelyi Emlékezés Parkjában található „Vándor székely”-szobor eltávolítását rendelte el alapfokú ítéletében az Arad megyei törvényszék, mert a felperes állítása szerint ez a Romániában háborús bűnösnek nyilvánított Wass Albert írót ábrázolja.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!