Az U20-as korosztályban a legkiemelkedőbb eredményt Jakab Sámuel, a Marosvásárhelyi VSK és a Szász Albert Sportiskola közös atlétája érte el,
aki 200 méteres síkfutásban a második helyen ért célba, ráadásul 22,57 másodperces idejével új fedettpályás egyéni csúcsot döntött.
Teljesítménye figyelemre méltó, hiszen úgy szerzett ezüstérmet, hogy januárban még gipszben volt a keze, miután egy edzésen eltörött a kisujja, de ennek ellenére folytatta a felkészülést a fővárosi viadalra.
Jakab Sámuel 60 méteren is indult, az előfutamokban 7,07 másodperces idővel negyedikként jutott döntőbe, ahol ugyanilyen időt futott, ami a 7. helyre volt elegendő. Ebben a versenyszámban viszont mégis született marosvásárhelyi érem, a Szász Albert Sportiskola képviseletében Jakab Apor az előfutamot 6,97-tel a második helyen zárta,
a döntőben viszont 7,01-gyes időeredményt ért el, és végül bronzot szerzett.
Jakab Apor 200 méteren is indult, ahol a hatodik pozícióban végzett.
A Székelyudvarhelyi ISK versenyzői is remekül teljesítettek,
közülük Kuti Dóra állt fel a dobogóra, aki 60 méteres gátfutásban 9,21 másodperces időeredménnyel megszerezte a harmadik helyet.
Az élmezőnyben zárt Hilbel Roland is, szintén 60 m gáton 8,76-tal a hatodik lett.
Az U18-as korosztályban a Marosvásárhelyi Szász Albert Sportiskola színeiben
Biró Amanda 3000 méteren 10 perc és 32,29 másodperces idővel a második helyen végzett,
Ștefania Neagu rúdugrásban 2,60 méterrel a hatodik, míg a klub férfi 4x185 méteres váltója (György Arthur Márk, Ricardo Ciurcui, Ákos Szabolcs, Mille Dániel) a hetedik pozícióban zárt.
A Székelyudvarhelyi ISK-tól a magasugró Pintyó Nóra 1,54 méterrel a negyedik helyet szerezte meg, míg a női 4x185 m váltó (Lukács Renáta, Bencze Ajnácska, Dobai Pataky Réka, Kuti Ágnes) a 10. lett.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!