A Baranyi Zsófia és Vass Hunor által irányított Sport-All Sport Club 13 sportolóval vett részt a rangos nemzetközi viadalon, az MTK Budapest színeiben.
A legjobb eredményt Péter-Csiki Csanád érte el, aki junior -61 kilogrammban egészen a döntőig menetelt, ahol ukrán ellenfele bizonyult jobbnak. Ezüstérmével kivívta a jogot arra, hogy Magyarországot képviselje az őszi korosztályos világbajnokságon.
Török Panka a felnőtt -55 kilogrammos kategóriában jutott fel a dobogó harmadik fokára. Az elődöntőben lengyel ellenféltől kapott ki, a bronzmérkőzésen viszont magabiztos győzelmet aratott. A harmadik érmet Para Lőrinc szerezte U14 -45 kilogrammban. Az elődöntőben még alulmaradt ukrán riválisával szemben, a bronzmeccsen azonban javított és megszerezte a harmadik helyet.
A versenyszezon már a következő hétvégén folytatódik: az utánpótláskorú sportolók Miskolcon, az Avas Kupán lépnek tatamira, ezt követően pedig a Croatian Open következik.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!