Hirdetés

Érmeket és hasznos tapasztalatot gyűjtöttek a székelyföldi kendósok

Több versenyen kellett bizonyítsanak, de más tevékenységeken is részt vettek a Kashi Kendo Klub sportolói
Fotó: Kashi Kendo

A Kashi Kendo Klub számára az idei év határozottan zsúfoltnak mondható. A szokásos tavaszi versenyeken, a Románia Kupa és a Sakura Kupa küzdelmein kívül más soron kívüli tevékenységek is gazdagították a programot.

Idén minden korábbinál zsúfoltabb volt a csapat programja, amely így alaposan kellett mérlegelje, hogy melyik eseményeken vesz részt, mert sem az idő, sem az anyagi keret nem tette lehetővé az összes meghirdetett eseményen való szereplést.

Az évet egy rendkívüli edzőtáborral nyitották, január végén egy nyolc fős junior delegáció négy felnőtt kíséretével Japánba utazott, ahol a kendó egyik legismertebb fellegvárának tartott, a Tsukuba egyetemi és a Meikei iskolai kluboknál edzettek. A Tsukuba egyetemmel a kapcsolat már lassan 15 éve épül, korábban is járt ott már hasonló junior küldöttség a klubtól, még ha nem is ennyire nagy számban. A mostani tucatnyi résztvevő négy különböző klubból (Csíkszereda, Kolozsvár, Veszprém és Marosvásárhely) állt össze. Közülük három ifjúsági és két felnőtt a Kashi csapat tagjai.

Hirdetés

Az egy hetes felkészülés intenzív edzésprogramját minden gyerek és felnőtt teljesítette, és rendkívül jó tapasztalatokat gyűjtöttek.

•  Fotó: Kashi Kendo Galéria

Fotó: Kashi Kendo

Alig egy hónappal később, március elején a Tsukuba egyetemi diákok szokásos kora tavaszi delegációját fogadták Romániában, immáron hatodik alkalommal. Az esemény egy közös, országos szintű edzőtáborral indult Sepsiszentgyörgyön. Az ezt követő héten két diák, Suzuki Kenshin és Tagawa Taichi a Kashi csapatot látogatták meg, edzéseket vezettek napi szinten. Szakmai tudásuk és tapasztalatuk hatására a csapat tagjai szemmel látható fejlődésen mentek keresztül, és ez a későbbi versenyeken be is igazolódott.

A Románia Kendo Kupa 30. kiadása a tavalyi évhez hasonlóan idén is a Ploiești melletti Blejoi községben került megrendezésre április első hétvégéjén. Az eseményt rangját növelte a külföldi versenyzők és bírók részvétele, a már megszokott belga, olasz, szerb, bolgár és észak-macedón résztvevőkön kívül idén lengyel, görög és ukrán kendósok is eljöttek.

•  Fotó: Kashi Kendo Galéria

Fotó: Kashi Kendo

A Kashi csapat junior versenyzői ismét hozták a papírformát: a 12-14 évesek kategóriájában Sántha Aba Solt arany, Mezei Péter bronzérmet nyert, Sánthe Zoárd Örs a pedig a 12 év alattiak között bizonyult a legjobbnak.

A junior csapatversenyben a Sántha testvérpár csapatát a konstancai Antonaru Remus egészítette ki, együtt győzedelmeskedve a Kelet európai szinten viszonylag erősnek mondható közel 13 csapatból álló mezőnyben. Az esemény végén szervezett fokozat vizsgán Mezei Péter és Sántha Aba Solt 2 dan fokozatot szerzett.

A versenyt követően az ukrán delegáció Marosvásárhelyen töltötte a hetet, útban a következő hétvégén Budapesten szervezett Sakura kupa felé. Ez idő alatt a Bushi Shindo Klub gondoskodott az Ukrán Kendo Szövetség elnöke, a harkovi Sztrizcsenko Kostyantin (5 dan kendo) által kísért négy odesszai juniorból álló delegáció ellátásáról. A hét folyamán három közös kendo edzés zajlott, ami jó lehetőség volt az ismerkedésre és közös tanulásra, fejlődésre.

•  Fotó: Kashi Kendo Galéria

Fotó: Kashi Kendo

Aztán április közepén zajlott Budapesten a Sakura kupa 29. kiadása. Ez az esemény már hosszú ideje a közép-kelet európai régió messzemenően legrangosabb junior versenye, ahol az idén is nagyszámú résztvevő gyűlt össze: 13 ország 28 klubjából több mint 170 versenyző.

A tavalyi szerényebb sikerek után a Kashi juniorok idén határozottabban léptek fel, és kiváló eredményeket értek el.

A 10-11 évesek között Sántha Zoárd Örs aranyat, az eggyel idősebb 12-14 éves korcsoportban Sántha Aba Solt ezüstöt és Mezei Péter bronzot nyert.

A közeljövőben, május végén Isztambulban a török szövetség szervezi az idei Balkán kupát, ezen azonban sajnos a gyapat tagjai objektív okokból nem tudnak részt venni. Helyette az egy héttel előtte zajló Kojika kupán (Gent, Belgium) indulnak, ami a Sakura Kupa nyugat európai megfelelőjének számít, igazán magas technikai színvonallal. Az idén világbajnokság is lesz, ez az esemény három évente kerül megrendezésre, a mostani 19. kiadásnak Olaszország ad otthont, ám többnyire a generáció váltás miatt a klub idén erre az eseményre nem küld versenyzőt.

Józsa Levente

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Életmentő műtéten esett át az FK Csíkszereda ifijátékosa

A hétvégén súlyos sérülést szenvedett az FK Csíkszereda ifijátékosa, Ioó Edvin, akit helikopterrel szállítottak Marosvásárhelyre. A fiatal futballistán életmentő szívműtétet hajtottak végre, állapota stabilizálódott.

Elképesztő, máris kirúgták a Sportklub edzőjét

Kevesebb mint egy hónap után menesztette a Csíkszeredai Sportklub a novemberben érkezett Peteris Skudrát: a lett vezetőedzővel egyetlen pontot szerzett a csapat a jégkorong Erste Ligában, miközben sorra jöttek a vereségek.

Székelyhon

Elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat csíkszeredai főasszisztense

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.

`
Krónika

Nagyszabású csalásgyanú: őrizetbe vették az Európai Bizottság egykori alelnökét

Házkutatás során letartóztatta a belga rendőrség kedden az Európai Unió volt külpolitikai főképviselőjét, Federica Mogherinit. A rendőrség az Európai Külügyi Szolgálatnál és az Európa Kollégiumnál tartott razziát egy csalás elleni nyomozás részeként.

Krónika

Ilie Bolojan „pragmatikusan” tárgyalt Orbán Viktorral a villamosenergia-összeköttetésekről Budapesten

Ilie Bolojan román kormányfő elmondása szerint „pragmatikus megbeszélést” folytatott szerdán Budapesten Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel.

Főtér

Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix

A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.

Ez is érdekelheti

Pályán a magyar és román válogatott, sorsolnak a focivébén – pénteken a tévében

A román válogatott Szenegál, a magyar Japán ellen játszik pénteken a női kézilabda-világbajnokságon. Kisorsolják a 2026-os labdarúgó-világbajnokság csoportkörét, számos téli sport közül választhatunk.

Teqball-vb: már a döntőbe jutás a tét pénteken a székelyföldi játékosoknak

Elkezdődnek az egyenes kieséses szakasz küzdelmei a Székelyudvarhelyen zajló teqball-világbajnokságon. Mutatjuk a romániai válogatottat képviselő székelyföldi sportolók pénteki programját.

Csoportelsőként jutott tovább a romániai férfi páros a teqball-vébén

A párosok mérkőzéseivel folytatódott csütörtökön a székelyudvarhelyi teqball-világbajnokság. A romániai férfi kettős három győzelemmel csoportelsőként zárt, a női duónak viszont nem sikerült a továbbjutás.

Magas színvonalú mérkőzések várhatók a gyergyói ökölvívótornán

Az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub központja ad otthont pénteken és szombaton a 7. Nemzetközi Székely Régió Ökölvívó Tornának, ahol három ország fiatal tehetséges bokszolói lépnek ringbe.

Képernyőn a Sepsi OSK és a Kolozsvári CFR kupameccse

Újabb mérkőzéseket játszanak csütörtökön a labdarúgó Román Kupa csoportkörében, pályán a Sepsi OSK és a Kolozsvári CFR. Követhetjük a Marosvásárhelyi VSK kosárcsapatának meccsét, valamint mindkét magyar együttes párharcát a férfi kézi BL-ben.

Teqball-vb: bemutatkoznak a párosok is Székelyudvarhelyen

A második versenynapon a férfi és női párosoké a főszerep a Székelyudvarhelyen zajló teqball-világbajnokságon. Mutatjuk a romániai válogatottat képviselő székelyföldi sportolók csütörtöki programját.

Villámrajtot vett Györgydeák és Barabási a teqball-világbajnokságon

A férfi és a női egyéni kategória csoportmérkőzéseivel elkezdődött szerdán délelőtt Székelyudvarhelyen a teqball-világbajnokság. A romániai válogatott aranyéremre hajtó sportolói, Györgydeák Apor és Barabási Kinga csoportgyőztesként jutottak tovább.

Megvalósult teqballálom Székelyudvarhelyen – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Borsányi Gáborral, a teqball megálmodójával és Ilyés Szabolccsal, a Góbék TT vezetőjével beszélgetünk a sportág születéséről, nemzetközi terjeszkedéséről, olimpiai ambícióiról és a székely sikerek hátteréről.

Fókusz a román–magyar női kézimeccsen – a szerdai sportműsor

A női kézilabda-világbajnokság a második szakaszához, a középdöntőkhöz érkezett. Itt rögtön az első fordulóban román–magyar párharcot rendeznek. A sok vébémeccs mellett folytatódik a labdarúgó Román Kupa csoportköre is.

Teqball-vb: szerdán kora délelőtt kezdenek a romániai válogatott klasszisjátékosai

A hivatalos sajtótájékoztatót követően megtartották a sorsolást a szerdán rajtoló székelyudvarhelyi teqball-világbajnokságon, ellenfeleket kaptak a romániai válogatott játékosai.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!