Szép helyen, a barcarozsnyói síugrósánc aljában, a Szenesek völgyében (Valea Cărbunarilor) rendezték meg az elmúlt napokban az ifjúsági III-as (U15, 2004 után született gyerekek) és az ifjúsági IV-es korosztály (U13, 2006 utáni született gyerekek) országos sírolleres biatlon-bajnokságát, amelyre a sportiskolákat érintő krónikus pénzhiány ellenére a Csíkszeredai ISK csapata is részt tudott venni.
Két próbát tartottak, a hosszabb egyénit, illetve a rövidebb sprintet.
U13: Németh Attila – 10. és 13. hely. Béres Csenge – két 2. hely, Kurkó Janka Dóra – 4. és 7. hely, György Tünde – 5. és 9. hely, Kelemen Szidónia – 6. és 12. hely, Lázár Sarolt – 9. és 5. hely.
U15: Kristó Előd – 8. és 3. hely, Ladó Kincső – 4. és 3. hely, Becze Eszter – 6. és 9. hely, Becze Ágota – 10. és 5. hely.
A bajnokságot megelőzően a Rozsnyó Kupával díjazott versenyen is rajthoz álltak a kis csíki biatlonisták, azon a versenyen Ladó Kincső egy első-, Béres Csenge egy első- és egy második-, Lázár Sarolt szintén egy első- és egy második-, Becze Eszter pedig egy harmadik helyet szerzett.
A sportolókat Gecse Izabella, Péter Árpád és Krisó Lóránt edzők készítették fel.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!