Csütörtökön kora délután a Buzánszky Jenő sportteraszon Kemény Dénes (szövetségi kapitányként háromszor nyert a férfi vízilabdacsapattal olimpiát), Vári Attila (kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó) és Gór-Nagy Miklós (világbajnok vízilabdázó) beszélgetett, a moderátor S. Tóth János volt, a Nemzeti Sport vezető szerkesztője.
Szóba került a magyar vízilabda jövője, amellyel kapcsolatban mindhárman egyetértettek abban, hogy nem kell aggódni, a következő években is lesz sikerélmény, azonban kifejtették, nagyobb hangsúlyt kellene fektetni arra, hogy minél több fiatalt vonzzanak be.
Felhozták, hogy előnyt jelentene, ha Magyarországon is több osztály lenne a bajnokságban, lehetne akár 7. vagy 8. divízió is, így minél több embernek lenne lehetősége megmutatni a tudását. Elmondásuk szerint nem feltétlenül kell erőltetni azt, hogy a teljes keret magyar játékosokból álljon, az nem válik hátránnyá, ha egy-két minőségi vízilabdázót igazolnak külföldről, aki remek példát mutathat a hazaiaknak. Mind technikailag, mind hozzáállásban.
Természetesen szó esett arról is, hogy meglátásuk szerint az idei, párizsi olimpián mi várható a magyar vízilabdacsapatoktól, miután kijutott a férfi és a női szakosztály egyaránt.
„Az a tény, hogy két együttessel vagyunk kint nem csak egy létszám önmagában, hanem maga a kijutás is felér egy éremmel. Tudni kell, hogy a mostani időszakban Európában rendkívül nehéz kiharcolni a részvételt.
Leginkább az aktuális forma lehet döntőfaktor. Amikor mi készültünk az olimpiára, Kemény Dénes szövetségi kapitánnyal, akkor másfél hónap állt a rendelkezésünkre, ellenben most egy-két hét alatt formába kell lendülni. Nagyon sűrű a menetrend, viszont a lehetőség adott.
A 21. században a technológiának köszönhetően minden szükséges információ a csapat és a játékosok rendelkezésére áll, rajtuk múlik, hogy miképp használják ezt fel. Talán kizárólag a góllövés és a kiváló helyzetfelismerés az, amit nem lehet tanítani. Magyarországon nagyon sok a tehetséges és képzett játékos, ezért tartunk itt” – mondta el a sportteraszon Vári Attila.
Gór-Nagy Miklós szerint is hatalmas dolog az, hogy mindkét szakosztály képviseli Magyarországot az idei olimpián.
„Reális esélyük van az éremszerzésre Párizsban. Szurkolóként azért szorítok, hogy ez sikerüljön nekik, függetlenül attól, hogy ez miképpen jön össze.
Na most én is így vagyok, drukkolok a mieinknek, hogy éremmel térjenek haza, kerül amibe kerül” – fejtette ki Gór-Nagy Miklós világbajnok vízilabdázó.
Kemény Dénes szerint inkább a női válogatott esetében jobban át lehet látni az erőviszonyokat, egyetértett a többiekkel abban, hogy mindenképp éremesélyesként kell kezelni a magyarokat.
„Zsinórban ez már a hatodik olimpia, ahová egyaránt kijut mindkét magyar szakosztály, ami önmagában egy szenzációs teljesítmény, elképesztő. A férfiaknál kilenc csapatnak van reális esélye az éremre, a magyarok is természetesen ott vannak köztük. Az, hogy milyen színűre sikeredik, ezt nehéz megítélni.
A lányoknál már tisztább a kép, az USA kiemelkedik a sorból, őket követik a spanyolok, majd szorosan jönnek a magyarok, hollandok, görögök, olaszok vagy éppen a kínaiak. Az Egyesült Államok válogatottja biztosan éremmel tér haza, és habár
– vázolta fel meglátásait Kemény Dénes korábbi szövetségi kapitány.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!