Az együttes a tizenhárom fordulós alapszakaszt követően a negyedik helyen végzett, ez pedig azt jelenti, hogy ott lehet a hétvégi tornán.
A székelyföldi gárda a bajnokság rájátszásában péntektől vasárnapig a fővárosban két bukaresti klubbal, a Splittel és az IDM-mel, valamint BC Ploiești gárdával méri össze erejét.
A Septimia SK-t négy ifi, Soós Dóra, Verzár Tamás, Kacsó Balázs és Imre Zalán, illetve öt felnőtt játékos, Karamán Ibolya, Karamán Géza, Kacsó István, Verzár Lóránt és Grápa Levente alkotja.
A részben magyar rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság mezőnye túl van két fordulón a csoportkörben. Vannak már biztos továbbjutók a középdöntőre.
A Bukaresti Steaua egykori kiváló hálóőre régóta egészségügyi problémával küzdött, pár hónapja nyílt szívműtéten is átesett. Sajnálatos módon az BEK-győztes kapus szervezete 65 éves korában, december 2-án feladta a küzdelmet.
A Központi Választási Iroda (BEC) elküldte hétfőn az alkotmánybíróságnak az elnökválasztás első fordulójában leadott szavazatok újraszámlálásának részleges eredményét rögzítő jegyzőkönyvet.
Amíg az RMDSZ kormányon lesz, Orbán Viktort nem nyilvánítják persona non gratának Romániában – szögezte le a Krónika kérdésére Kelemen Hunor hétfőn este a SZÁT ülését követően.
Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!