A lausanne-i játékokon 8 sportág 16 szakágában, 81 versenyszámban avatnak bajnokot, 34 fiú és lány egyéni győztes, illetve 13 vegyes csapat állhat fel a dobogó legmagasabb fokára. Az egyes sportágak küzdelmeiben – eltérően – 2002. január 1. és 2005. december 31. között született fiatalok indulhatnak. A versenyszámokra kvalifikációs rendszer alapján kaptak meghívást a fiatalok.
A versenyprogramot úgy alakították ki, hogy az olimpia egyes szakágainak küzdelmei közül hat az olimpia első felében (jan. 10–16.), a többi a második felében (jan. 17–22.) kerül megrendezésre. Négy szakág, a 3x3-as jégkorong, a női északi összetett, a női kétüléses szánkó és a síalpinizmus (túrasízés, ski-mountaineering) először szerepel az olimpiák műsorán.
Ifj. Antal Elődtől, az ifjúsági olimpiára utazó romániai hokicsapat edzőjétől megtudtuk, hogy a 2020. évi ifjúsági olimpián először rendezik meg a 3x3-as jégkorongtornát, mindkét nem számára 8–8 együttes (13 fős) részvételével. A meccsek, akárcsak a gyermek korosztályokban, egy-egy pályaharmadon zajlanak majd. Az egyes csapatokat több nemzet fiataljaiból állítják össze.
A nemzetközi szövetség a nemzeti selejtezőnk eredményei alapján Romániából két lányt és egy fiút hívott meg, közöttük van a bukarestiből felcsíkívá vált Sonia Iris David, aki az ifjúsági bajnokságokban a Felcsík SK-t képviseli, a női bajnokságban pedig a Gyergyószentmiklósi Fox HK-t.
Szintén tagja a romániai hokicsapatnak Antal Csongor, a Gyergyószentmiklósi ISK jégkorongozója.
A román küldöttségnek három magyar edzője van: ifj. Antal Előd (jégkorong), Bálint Lőrinc (síugrás) és Márton Szilárd (biatlon), a 35 tagú küldöttségnek a jégkorongozó Antal Csongor mellett tagja a kolozsvári Füzey Ilka gyorskorcsolyázó, illetve három csíki biatlonista: Csutak Andrea, Borbély Blanka és Kovács Zalán.
Románia eddigi egyetlen aranyérmét a csíkszeredai Eduard Cășăneanu szerezte 2016-ban, Lillehammerben, amikor Györgypál Tamás és Elekes Levente edzők tanítványa első lett a jégkorongozók ügyességi versenyén.
A romániai küldöttség
Biatlon: Csutak Andrea, Borbély Blanka, Juliett Demian, illetve Gabriel Folea, Kovács Zalán és Nicolae Dan Gîrbacea.
Bob: Georgeta Popescu, Maria Antonia Sârbu és Andrei Robert Nica.
Jégkorong: Emilia Munteanu, Sonia Iris David és Antal Csongor.
Gyorskorcsolya: Ramona Elena Ionel és Füzesy Ilka.
Szánkó: Ioana Corina Buzătoiu, Darius Lucian Șerban, Daria Andreea Căciulan, Petra Maria Tolomey, Constantin Sebastian Motzca, Mircea Răzvan Nicolae Turea.
Síugrás: Maria Daria Chindriș, Robert Ștefan Săndulescu, Florin Feroiu, Delia Anamaria Folea.
Alpesi sí: Diana Andreea Rentea, Andrei Tudor Stănescu.
Síalpinizmus: Gheorghe Petruț Jinga, Constantin Surdu, Anca Alexandra Olaru, Larisa Daniela Coșofreț.
Sífutás: Liviu Darius Hăngănuț, Liviu Constantin Păvălean, Dorina Georgiana Pușcariu, Adelina Rîmbeu.
Hódeszka (snowboard): Silviu Popa.
Rendbontás nélkül zajlott, mégsem múlt el következmények nélkül a péntek este az FK Csíkszereda–Bukaresti Rapid bajnoki: a szervezők 30 ezer lejes bírságot kaptak, hat szurkolót pedig eljárás alá vontak és félévre kitiltottak a stadionból.
Megtörtént az, amire a sorsoláskor kevesen gondoltak, Észak-Macedónia bajnoka, a Shkëndija kettős győzelemmel búcsúztatta a román aranyérmes FCSB-t a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében.
Egy 17 és egy 22 éves fiatal vesztette életét egy kedden hajnalban történt balesetben Teleorman megyében. Az autó, amelyben utaztak, előbb egy fának, majd egy villanyoszlopnak csapódott.
A kormány tervezetet készít elő az állami intézmények közötti áthelyezések és kiküldetések leállítására, amely a költségvetési hiány lefaragását célzó második intézkedéscsomag része.
Sürgősen rendezni kell a különleges nyugdíjak kérdését – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök keddi sajtótájékoztatóján, amelynek egyik fő témája a bírák és ügyészek nyugdíjazásának reformja a speciális juttatásoktól a nyugdíjkorhatárig.
Van ez a reformkormány, tele hozzáértő, határozott, kitartó és (főleg!) a hazai állami szőnyegek alá sepert mocskot kiseperni akaró reformpolitikusokkal. Aztán lépésről lépésre kiderül, hogy mégsem.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!