Szabó Tamás, az FK Csíkszereda U10-es focicsapatának kapusa egy éves szünet után ült sakkasztalhoz és korosztályában villámsakkban arany-, rapidsakkban ezüstérmet szerzett, míg feladványfejtésben a győztessel egyenlő pontszámot ért el, és csak az elhasznált több gondolkodási idővel szorult a 4. helyre.
Az egri születésű Mészáros András nemzetközi mester Polgár Judit első edzője volt és Gledura Benjamint is ő indította el a nagymesteri cím felé vezető úton.
A stuttgarti Geng-család tagjai az élmezőnyben végeztek, de fordulónként felváltva vigyáztak a két és fél éves Lukas unokára, sikerüket ilyen erőfeszítéssel érték el.
Ezúttal is remekelt az U10-es csíkszeredai Léstyán Péter (Jövő SK), aki három díjat is nyert.
A gyergyóalfalvi Kiss-lányok is jól szerepeltek, a 7 éves Abigél a rapid Európa-bajnokság bronzérme után a csíki tornán három érmet, míg a 9 éves Hanna két díjat szerzett.
A csíkszeredai Nagy István művészeti iskola 12 éves tanulója, Péter Boróka (Caissa SK) élete első hivatalos sakkversenyén két díjat nyert.
A torna legidősebb résztvevője, a 88 éves Kocsis Mihály (Caissa SK) mindhárom műfajban játszott, többek közt egy partin a nála 80 évvel fiatalabb Léstyán Péterrel is sakkozott. Az ifjú tehetség nyerte a párharcukat.
Az idén is a marosvásárhelyi sportiskola (edző: Barátosi József és Gál Imola Katalin) volt a legnépesebb résztvevő, az ISK-sok 23 díjat nyertek.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!