– Miként értékeli azt a periódust, amelyet a Magyar Sí Szövetség élén töltött? Mit ért el, mit nem sikerült megvalósítania ebben az időszakban? Pénzügyileg mennyire volt stabil a szövetség?
– Mindenképpen sikeresnek mondanám az elmúlt két évet, amit a magyar síszövetség élén töltöttem el. Nehézségekkel indultunk, a régi elnök nem akarta elfogadni, hogy én vagyok az új elnök. Eltelt egy jó fél év, amíg bejegyzett a bíróság, utána kezdődhetett el a munka. Azt kell mondjam, hogy az a szezon, a 2018–2019-es idény ahogy kezdődött, a közgyűlés után egy so lala (a német nyelvben úgy-ahogy/éppen csak – szerk. megj.) szezon volt.
De a 2019–2020-as idény, ami teljes volt, sikeresnek mondható, elsősorban azért, mert sok magyar edző – akik külföldre távoztak – hazajött.
Például Stark Márton, aki egy holland lányt készített fel, de a szövetségi kapitány is az én kérésemre tért vissza. Nagy dolog volt például az is, hogy egy olasz világkupás edzőt tudtunk szerződtetni, és ő is azért érkezett, mert én kértem fel. Ez volt az alpesi síben.
A biatlonban is elindult egy komoly program, ami szezon végén már az eredményekben is megmutatkozott, hiszen három sportolónk jutott ki a világbajnokságra. Síugrásban a meglévő szlovén edzővel folytattuk a munkát, mert meg voltunk vele elégedve. Ott is jött az eredmény, hiszen Vörös Virág világkupapontokat szerzett, de sífutásban is aránylag össze tudtunk rakni egy profi programot.
Kijelenthetem, hogy a 2019–2020-as szezon jól össze volt összeállítva, az más kérdés, hogy 2020 tavaszán megjelent a koronavírus, ezért nem lehetett megfelelően befejezni a szezont. A támogatás is megcsappant, de én azt látom, hogy az alatt a szűk két év alatt, amíg én voltam a vezető, nagy fejlődésen ment át a Magyar Sí Szövetség, és szerintem az elnökség jól végezte a dolgát.
Ami a pénzügyeket illeti, stabil volt, de be kell látni, hogy amikor én abbahagytam a sízést, rengeteg szponzor elment, ebből is kitűnik, hogy számos támogató csak azért állt a síszövetség mellé, mert én világszintű eredményeket értem el. Sikerült azonban még egy-két szponzort behozni, kaptunk 2–3 kocsit használatra, sikerült egy plusz 20 millió forintot lobbizni a költségvetésbe, amely eredetileg 80 millió volt, de végül felvitték 100 millióra. Volt a szövetségnek egy stabil anyagi háttere, de a költségvetés ezelőtt három évvel is kevés volt, tavaly is kevés volt, és idén is kevés arra, hogy profi sportot lehessen csinálni.
– Hogyan áll Magyarország sípályák, illetve a sísportokat versenyszerűen űzők szempontjából?
– Két komolyabb sípálya van Magyarországon az alpesi sízők számára, az egyik az eplényi, a másik a mátraszentistváni, mindkettőn lehetne FIS-versenyt (FIS – Nemzetközi Sí Szövetség, szerk. megj.) rendezni, tavaly majdnem sikerült megszervezni az elsőt, de sajnos két nap alatt elolvadt a hó…
Az vicces, hogy ezeken a pályákon tavalyig nem is edzettek magyarok, de mi addig jártunk oda, amíg meg tudtunk állapodni, és voltak ott is edzések.
Sportolók szempontjából elmondható, hogy egy jó ifjúsági korosztály állt össze, sajnos azt hallottam, hogy ezekből a versenyzőkből sokan abba szeretnék hagyni a sízést.
A pandémia mindenkinél nehézséget okoz, de összességében azt mondhatom, hogy sok gyerek kijön a műanyag pályás oktatásból, és a klubok, főleg a privát klubok foglalkoznak síoktatással. Lenne utánpótlás, csak kellene őket támogatni.
– Szinte minden síszövetségi ágban találunk erdélyi sízőt. Ők azért szerettek volna magyar színekben versenyezni, mert Miklós Edit volt a síszövetség elnöke?
– Nem tudom konkrétan. Azt kijelenthetem, hogy az Erdélyből érkezett sízők ugyanolyan támogatásban részesültek, mint az anyaországiak. Nem volt se előnyük, se hátrányuk, viszont úgy érzem, hogy Magyarországon valamivel jobb a támogatottság, professzionális programok voltak. Hogy jövőre mi lesz, azt nehéz megmondani.
– Kényes téma a leváltása a síszövetség éléről. Úgy érzi, hogy elbántak önnel? A jelenlegi kormánypárt ön mellett állt, a politikának volt szerepe a síszövetség vezetőségének menesztésében?
– Nem mondanám, hogy elbántak velem. Ők egy más vezetőre, egy más vezetőségre tartottak igényt, és mi ezt elfogadtuk. Hogy konkrétan miért döntöttek így, azt szerintem ők sem tudják. Gondolom, sokan már meg is bánták ezt. Én úgy vagyok vele, az élet történéseivel, hogy valami valamiért történik. Úgy éreztem, hogy ha a tagság nagyobb része nem kívánta, hogy mi folytassuk az elkezdett építkezést, akkor mi nem fogunk ellenállni. Mi emelt fővel távoztunk.
Miután megtörtént a menesztésünk, többen megkerestek, hogy menjek vissza újra elnöknek egy új elnökséggel dolgozni, de határozottan megmondtam, hogy ezt nem teszem.
Mi elindultunk egy úton, elkezdődött az építkezés egy csapattal, nem engedték meg, hogy befejeződjön. Egy négyéves ciklus mindenképpen kellett volna a fejlődésre, a látványos előrehaladásra, de ezt nem engedték meg, én pedig a csapatomhoz hű vagyok. Amit elkezdtünk, azt együtt szerettem volna befejezni.
Úgy érzem, hogy a politika nem szólt bele a Magyar Síszövetségnél történtekbe. Hiába volt mellettem a politikum nagy része, ha a tagság nincs velem és ők valami egészen mást szeretnének. Nem tudom, mit, mert ők sem tudták megfogalmazni. Demokrácia van...
– Egy példátlanul szép, igaz, rengeteg buktatóval, sok sérüléssel teli pályafutás áll ön mögött. Mire emlékszik vissza aktív sízői pályafutásából a legszívesebben?
– Nehéz egyetlen dolgot kiemelni. Természetes, hogy az olimpiai szereplés egy kedves emlék számomra, de azt gondolom, hogy az évek során rengeteg pozitívum ért, ezért nehéz valamit kiemelni.
Azt hiszem, szerencsésnek mondhatom magam, de az biztos, hogy a rengeteg munkának köszönhetem az eredményeimet. Sokat beleraktam.
– Honnan jött az az erő, hogy minden sérülés után, minden nehézség után vissza tudott térni, újra tudta kezdeni az edzéseket?
– Mindig megvolt a célom. A pjongcsangi olimpián az éremszerzés volt a vágyam, az aranyérem volt a célkitűzésem, azért tudtam minden egyes alkalommal visszatérni. Az lebegett előttem, azért tudtam mindent megtenni a célért, sok mindenről lemondani.
– Gondolom, vannak olyan edzők, akik meghatározó szerepet játszottak pályafutásában. Kiket emelne ki közülük?
– Nehéz, de mindenképpen az itthoni trénerek közül a néhai Bónis Ferencet kell megemlíteni, ő olyan volt, mint a második apám. A kinti edzők közül meghatározó szerepet játszott pályafutásomban Stark Márton, először mint szervizember, majd mint segédedző, aztán következett Dietmar Thöni és Stefan Abplanalp. Nélkülük nem juthattam volna el oda, ahova eljutottam, a világkupás mezőny élvonalába.
– Érdekes projektebe kezdtek Csíksomlyón. Műanyag borítású pályát létesítettek a gyerekek oktatására, illetve beindult egy elég komoly oktatási program. Ezek mellett más tervei is vannak a közeljövőben?
– Nyitott vagyok minden megkeresésre, és nem csak a téli sportokkal, illetve az alpesi sível kapcsolatosan. A sport az életem része volt mindig. A szövetségben elvállat feladatot, a közért való munkát azért tettem, mert tudtam, hogy lehet tenni.
Szeretnék közreműködni abban is, hogy fejlesszük a székelyföldi sísportot, a téli turizmust, másrészt nyáron a különböző sportágakat segíteni, sporteseményeket idehozni Székelyföldre.
Nincsenek konkrét tervek a következő hetekre, de többen több helyről kerestek meg különböző projektekben.
Román, majd magyar színekben versenyzett
Miklós Edit alpesi síző 1988. március 31-én született Csíkszeredában. Román színekben kezdett versenyezni, az ifjúsági világbajnokságokon lesiklásban 2007-ben hatodik, 2008-ban pedig ötödik volt. Világkupaversenyen 2005 decemberében szerepelt először, felnőtt világbajnokságon pedig 2009-ben indult első alkalommal, lesiklásban és Super G-ben is a 18. helyen ért célba. 2010-ben szerepelt az olimpián, de a lesiklásban kiesett és meg is sérült. Román színekben három alkalommal szerzett vk-pontot.
Minden idők legjobb magyar sízője 2010. november 3-án magyar állampolgárságot kapott, és ezzel a Nemzetközi Sí Szövetség (FIS) szabályzata szerint a legfontosabb feltétel már teljesítve volt ahhoz, hogy az alpesi síző országot válthasson. Hosszabb huzavona után Miklós Edit engedélyt kapott a FIS-től az országváltásra. Ez azzal is járt, hogy Miklós addig elért eredményeit törölték, nulláról kellett kezdenie a FIS-pontok összegyűjtését ahhoz, hogy rajthoz állhasson a 2011-es világbajnokságon. A 2012. január végén St. Moritzban megtartott világkupaversenyen 30. helyen végzett kombinációban. Ezzel ő lett a magyar alpesi szakág első női világkupa-pontszerzője.
Számos világkupapontot érő helyezése mellett a 2014. évi téli olimpián 7. helyezést ért el lesiklásban, ami az alpesi számokban, illetve az összes síszakágat tekintve is minden idők legjobb magyar olimpiai eredménye. Egy évvel később, 2015. január 24-én lesiklásban St. Moritzban megszerezte saját és a magyar alpesi sísport első dobogós helyezését világkupaversenyen, harmadik helyen végzett. 2017. január 15-én az ausztriai Altenmarkt-Zauchenseében tartott lesiklóedzésen súlyos térdsérülést szenvedett, aminek következtében sokkos állapotban szállították kórházba. Felépülése után újra versenyezni kezdett, és célja az volt, hogy elinduljon az olimpián. Ezt azonban egy újabb sérülés akadályozta meg 2018 januárjában, amikor a Kleinkirchheimben rendezett szuper-óriásműlesikló futamon a célba érkezés után elesett és súlyosan megsérült. Térdszalagszakadást szenvedett, így az olimpián nem tudott indulni. 2018. április 12-én bejelentette, hogy visszavonul az aktív versenyzéstől. Visszavonulása okaként nem a sérülését, hanem a síszövetségen belüli állapotokat jelölte meg. Egyidejűleg bejelentette, hogy indulni akar a Magyar Sí Szövetség elnöki posztjáért. Néhány nap múlva megválasztották a szervezet elnökének.
Cikkünk eredetileg a Székelyhon napilap hetente megjelenő sportkiadványában, az Erdélyi Sportban jelent meg december 8-án.
24h
