A rendezvény előfutáraként a marosvásárhelyi várban ünnepélyes keretek között bemutatták a körversenyen részt vevő összesen 19 csapat képviselőit, köztük a román, a bolgár, a szlovák és az ukrán válogatott versenyzőit. A házigazda Team Novák csapata mellett román, magyar, osztrák, lengyel, olasz, belga és német csapatok vannak a nagyjából 110 fős rendkívül erős mezőnyben.
Az első szakasz rajtja szerdán 12 óra 45 perckor lesz a marosvásárhelyi Győzelem térről, a mezőny 124,9 kilométert tesz meg, a befutó 16 óra körül várható Székelyudvarhelyen a Kossuth Lajos utcában, a díjkiosztót pedig 16.45-től a Patkóban tartják.
A verseny összes szakaszát élőben követhetik az érdeklődők a tourofszeklerland.ro/hu/elo-adas/ oldalon augusztus 4. és 6. között 13 órás kezdéssel, illetve augusztus 7-én 14 órától.
Továbbra sem került pont a Sepsi OSK és Niczuly Roland között kialakult patthelyzet végére. Az érvényes szerződéssel rendelkező hálóőr az első csapattal készül, azonban a pályán már nem számítanak a tudására.
Harmadik bajnokijára készül a labdarúgó Szuperligában az FK Csíkszereda, pénteken késő este az FC Rapidot fogadja a városi stadionban. Percről percre.
Megvan, hogy kik lesznek idén a Csíkszeredai Városnapok sztrárfellépői, ezt a rendezvény Facebook-oldalán tették közzé a szervezők.
A rendőrségtől a gyermekvédelemig számos hatóság akcióba lendült, miután a héten felkerült a TikTokra egy videó, amelyen az látható, hogy a Szeben megyei Erzsébetvárosban egy nő megpróbálja kiűzni a démonokat a lányából.
Tánczos Barna RMDSZ-es miniszterelnök-helyettes szerda este a B1 televízióban nyilvánosan bírálta a CFR személyszállító ágazata vezérigazgatójának, Traian Preoteasának a közelmúltban tett kijelentéseit a havi 11 ezer eurót meghaladó jövedelméről.
Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!