A Rotary Klub kiemelt programja Udvarhelyszék ifjúságának támogatása. Meglátásuk szerint a jövőnk biztosítása Székelyföldön csak úgy lehetséges, ha szellemileg és fizikailag egészséges, fejlett fiatalok tevékenykednek.
„Ezért 2023-ban, úgy döntöttünk, hogy Udvarhelyszék minden általános iskolájának adományozunk, egy-egy teqball asztalt és két-két labdát. Ezzel a cselekedetünkkel, a fiatalok támogatása mellett, népszerűsítjük a teqball mozgalmat is, ami egy valódi hungarikum” – olvasható a Székelyudvarhelyi Rotary Klub közleményében.
A sportág ismertetését a világ első számú klubja, a Székelyudvarhelyi Góbék Teqball Team támogatja, velük közösen szervezik meg az I. Rotary Teqball Kupát. Az esemény szombaton 9 órakor kezdődik a székelyudvarhelyi Bányai János Műszaki Középiskola tornatermében. A versenyen udvarhelyszéki iskolákat képviselő diákok fognak megméretkezni, akik előzőleg az iskolai bajnokságon győztesként kerültek ki.
Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.
Kiválóan sikerült a rajt a kiesés elkerüléséért küzdő FK Csíkszeredának a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. Megnéztük, hogy az utóbbi években hány pontra volt szükségük a csapatoknak az utolsó, biztos bennmaradást érő hely eléréséhez.
Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!