A bajnokságban öt együttes vesz részt, Székelyudvarhelyről a Black 69 Floorball Team, a Floorbulls és a Black 69 ifjúsági csapata, a Black 69 Floorballsuli, illetve a sepsiszentgyörgyi Pro Sepsi és a marosvásárhelyi Red Arrows.
A második fordulóban több meglepetés született, hiszen a Black 69 előbb kikapott a Red Arrowstól, majd a Floorbulls elleni rangadón is vereséget szenvedett, így lecsúszott a táblázat harmadik helyére. Az élen a Floorbulls áll, megelőzve a Red Arrowst.
A harmadik fordulót a Pro Sepsi (Sepsiszentgyörgy, április 7.), míg a negyediket a Floorbulls (Székelyudvarhely, május 12.) szervezi. A döntő Marosvásárhelyen lesz május 26-án, a Red Arrows rendezésében. A marosvásárhelyi fináléban az első négy forduló alapján kialakult rangsor szerint az utolsó három helyezett egymás ellen játszik még egy-egy mérkőzést, az első két csapat pedig a két győzelemig tartó döntőben lesz érdekelt.
Romániai Floorball Liga, második forduló:
Red Arrows–Pro Sepsi 10–3
Black 69 Floorballsuli–Floorbulls 1–11
Black 69–Red Arrows 5–6
Black 69 Floorballsuli–Pro Sepsi 4–3
Black 69–Floorbulls 5–8.
A bajnokság állása
1. Floorbulls 8 pont
2. Red Arrows 6
3. Black 69 4
4. Black 69 Floorballsuli 2
5. Pro Sepsi 0.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Pénteken elkezdődik az olaszországi téli olimpia, amelynek Milánó és Cortina ad otthont. Az év egyik legnagyobb sporteseményén négyen képviselik Székelyföldet: Mandel Kata és Bartalis Henrietta hódeszkások, valamint edzőik, Kinda Géza és Reisz Zoltán.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!