Jelentősen átalakul a futsalbajnokság következő idénye. Egyebek közt a továbbiakban tíz csapat fog küzdeni az első helyért (kiesett a Kézdivásárhelyi KSE, visszalépett a másodosztályba a Kolozsvári Clujana, feljutott a Csíkszeredai Imerpial Wet). Ezután is lesz alapszakasz és rájátszás, azonban utóbbi egy kicsivel összetettebb lesz, mint eddig.
A pontvadászat oda-visszavágós rendszerrel indul, majd az első hat küzdhet az érmes helyezésekért, az utolsó négy pedig a kiesés elkerüléséért.
Ami a felsőházat illeti, itt két hármas csoportot alakítanak ki, az egyikbe az 1., 3. és 6., a másikba pedig a 2., 4. és 5. pozícióban zárt gárda kerül. Az első és a második helyezett 3, a harmadik és a negyedik 1, míg az ötödik és a hatodik 0 ponttal kezdi a rájátszást. Itt is oda-visszavágó lesz. Ezután jön a döntő és a bronzmeccs, előbbi az egyik fél három, utóbbi az egyik csapat két győzelméig tart – tájékoztatott honlapján a Futsal Klub Székelyudvarhely.
Rögtön az első fordulóban egy székelyföldi csatát láthatnak a nézők, ugyanis az újonc Csíkszeredai Imperial Wet a Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsalt látja vendégül.
Könnyű rajt vár az Futsal Klub Székelyudvarhely csapatára, ugyanis vendégként lép pályára a Resicabányai Muncitorul, majd a Jászvásári Poli CSM ellen is. Jakab Zoltán legénysége a harmadik fordulóban játssza első hazai meccsét, ellenfele a Temesvári Informatica lesz.
A frissen feljutott Csíkszeredai Imerial Wet együttese viszont a második játéknapon kemény ellenféllel kell megküzdjön, ugyanis a címvédő Dévai Autobergamo fogadja.
A Román Kupa kiírásán nem változtattak, az első körökben a másodosztályos együttesek (12 csapatos lesz a 2. Liga) vívnak meg egymással, kieséses rendszerben jutva el a négyes döntőig.
1. forduló:
Dévai Autobergamo–Jászvásári Poli CSM
Csíkszeredai Imperial Wet–Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal
Galaci United–Marosvásárhelyi City'us
Dunărea Călărași–Temesvári Informatica
Resicabányai Muncitorul–FK Székelyudvarhely
2. forduló:
Jászvásári Poli CSM–FK Székelyudvarhely
Temesvári Informatica–Resicabányai Muncitorul
Marosvásárhelyi City'us–Dunărea Călărași
Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal–Galaci United
Dévai Autobergamo–Csíkszeredai Imperial Wet
3. forduló:
Csíkszeredai Imperial Wet–Jászvásári Poli CSM
Galaci United–Dévai Autobergamo
Dunărea Călărași–Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal
Resicabányai Muncitorul–Marosvásárhelyi City'us
FK Székelyudvarhely–Temesvári Informatica
4. forduló:
Jászvásári Poli CSM–Temesvári Informatica
Marosvásárhelyi City'us–FK Székelyudvarhely
Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal–Resicabányai Muncitorul
Dévai Autobergamo–Dunărea Călărași
Csíkszeredai Imperial Wet–Galaci United
5. forduló:
Galaci United–Jászvásári Poli CSM
Dunărea Călărași–Csíkszeredai Imperial Wet
Resicabányai Muncitorul–Dévai Autobergamo
FK Székelyudvarhely–Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal
Temesvári Informatica–Marosvásárhelyi City'us
6. forduló:
Jászvásári Poli CSM–Marosvásárhelyi City'us
Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal–Temesvári Informatica
Dévai Autobergamo–FK Székelyudvarhely
Csíkszeredai Imperial Wet–Resicabányai Muncitorul
Galaci United–Dunărea Călărași
7. forduló:
Dunărea Călărași–Jászvásári Poli CSM
Resicabányai Muncitorul–Galaci United
FK Székelyudvarhely–Csíkszeredai Imperial Wet
Temesvári Informatica–Dévai Autobergamo
Marosvásárhelyi City'us–Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal
8. forduló:
Jászvásári Poli CSM–Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal
Dévai Autobergamo–Marosvásárhelyi City'us
Csíkszeredai Imperial Wet–Temesvári Informatica
Galaci United–FK Székelyudvarhely
Dunărea Călărași–Resicabányai Muncitorul
9. forduló:
Resicabányai Muncitorul–Jászvásári Poli CSM
FK Székelyudvarhely–Dunărea Călărași
Temesvári Informatica–Galaci United
Marosvásárhelyi City'us–Csíkszeredai Imperial Wet
Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal–Dévai Autobergamo
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!