Hirdetés

Elhunyt Wichmann Tamás, a kenukirály

Wichmann Tamás idén januárban életműdíjat kapott az M4 Sport - Év sportolója gálán
Fotó: MTI/Illyés Tibor

MTI
2020. február 13., 00:27

Hosszan tartó, súlyos betegség után 72 éves szerdán korában elhunyt Wichmann Tamás kilencszeres világbajnok, háromszoros Európa-bajnok és kétszeres olimpiai ezüstérmes kenus, az 1970-es évek Magyarországának egyik legnépszerűbb sportolója.

MTI
2020. február 13., 00:27

Wichmann Tamás 1948. február 4-én született Budapesten. Hatéves volt, amikor elütötte egy rendőrautó, a súlyos baleset után napokig kómában feküdt, egy évig járógépet kellett használnia. Felépülése után sportolni kezdett, először ökölvívó edzésekre járt, de a szakosztály megszűnése után a kenut választotta.

Hirdetés

Mint később mondta, súlyos csípősérülése miatt alkalmasabb lett volna számára a kajak, de abban az időben a drága fából és kézi munkával készült hajókból kevés volt, míg a tízes kenuba simán belefért, sorsa ezzel el is dőlt. 1962-től 1966-ig az MHS, 1966-tól 1971-ig az Egyetértés, 1971-től 1975-ig a VM Egyetértés, majd 1975 és 1983 között az MTK-VM sportolója volt.

1966-ban Berlinben már második lett a felnőtt világbajnokságon C-1 1000 méteren. Első Európa-bajnokságát 1967-ben Duisburgban nyerte Petrikovics Gyulával C-2 1000 méteren, a másodikat és a harmadikat 1969-ben Moszkvában kenu egyesben 1000 és 10 000 méteren.

1970-től állandó részvevője volt a világbajnokságoknak, első győzelmét is ebben az évben aratta Koppenhágában 10 000 méteren. 1971-ben két vb-aranyat nyert, egyesben 10 000, párosban – Petrikoviccsal – 1000 méteren. 1974-ben, Mexikóvárosban újból 10 000 méteren diadalmaskodott, s ezt megismételte 1977-ben Szófiában is. 1979-ben megvalósította régi álmát: rövid és hosszú távon is győzelmet aratott. 1981-ben Nottinghamben, 1982-ben Belgrádban egyaránt kenu egyesben 10 000 méteren nyert, s ezzel világbajnoki elsőségeinek számát kilencre növelte.

Galéria

Az ötkarikás diadal azonban nem jött össze neki, pedig négy olimpián is szerepelt.

Az 1968-as mexikóvárosin Petrikoviccsal kettesben 1000 méteren ezüstérmet szerzett, az 1972-es müncheni olimpián egyesben 1000 méteren lett második, 1976-ban Montrealban ugyanezen a távon bronzérmet akasztottak a nyakába. Az 1980-as moszkvai olimpián egyesben 500 méteren negyedik lett, 1000 méteren pedig, ahol a csapat legesélyesebb indulója volt, mindenki megdöbbenésére nem sokkal a rajt után feladta a versenyt, letette a lapátot, és utolsóként csorgott be...

A sportember 1978-ban UNESCO fair play-díjat kapott,

mert segített felkészülni riválisának, az egykori Jugoszlávia színeiben versenyző Matija Ljubeknek, aki aztán a belgrádi világbajnokságon legyőzte őt.

Határtalan kitartása, akaratereje, szorgalma és lelkesedése a magyar és a nemzetközi sportélet egyik legkiemelkedőbb egyéniségévé tette, a hetvenes években Magyarország egyik legnépszerűbb sportembere volt. Kilencszeres világbajnok, ötszörös világbajnoki ezüst- és ötszörös világbajnoki bronzérmes, háromszoros Európa-bajnok. Minden idők legtöbb magyar bajnokságát ő nyerte a kenusok között: összesen 37 alkalommal állhatott a dobogó legfelső fokán.

„Az eredményeimmel talán egy kicsit utat mutattam az embereknek, hogy alulról indulva is el lehet érni a csúcsra.

Hogy lehetetlen helyzetből is lehet valami nagyon alkotni. Talán többeknek erőt adtam azzal, amit elértem.

A sportágunk nagyon népszerű volt akkoriban, szerencsére ez azóta is így van” – mondta Wichmann 2013-ban a 65. születésnapja alkalmából adott interjújában az MTI-nek.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Váratlan történelmi igazolás: magyar játékost szerződtet a Steaua

Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.

Először van Székelyföldön, Kleinheisler szerint erős bajnokságba érkezett

Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.

Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

`
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Krónika

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak

Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.

Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Ez is érdekelheti

Pályán az FK Csíkszereda, Fradi–Újpest és futsal-Eb-döntő – szombaton a tévében

Hazai meccs vár szombaton az FK Csíkszeredára, az Aradi UTÁ-t fogadja, az este kolozsvári derbivel zárul. Az NBI-ben Fradi–Újpest rangadó lesz, folytatódik a téli olimpia, döntőznek a teremlabdarúgó-Eb-n. Minden közvetítés egy helyen.

Az alkotmánybíróság elodázta a döntést a Novák-törvényről

Az alkotmánybíróság elnapolta a döntést Nicușor Dan államfő „Novák-törvényt” kifogásoló beadványával kapcsolatosan, amelyben aggályokat fogalmaz meg a sportklubok számára kötelezővé váló úgynevezett 40 százalékos szabályról.

Idén nem raliznak a Barcaságban – itt a 2026-os versenynaptár

Komoly átalakulás előtt áll a romániai ralisport: a több mint fél évszázados múlttal rendelkező Brassói Rali pénzügyi okok miatt kikerült a 2026-os versenynaptárból, míg a Hargita Rali lesz a második fordulója az idei nyolcfutamos bajnokságnak.

Éremért küzd a svájci rangos versenyen Szőcs Bernadette

A női és férfi mezőnyben a kontinens legjobb tizenhat asztaliteniszezőjét vonultatja fel a hétvégén Montreaux-ban zajló nagyszabású verseny, amelyen Szőcs Bernadette harmadik kiemeltként az éremszerzésre hajt.

Még tanulnia kell a döntők lélektanát a magyar női pólóválogatottnak

Bár az arany a hollandoké lett, a magyar női pólóválogatott bizonyította, hogy tartósan a világ élvonalához tartozik. Cseh Sándor együttese egy éven belül már harmadszor jutott fináléba, az Eb viszont megmutatta: a döntők lélektanát még tanulni kell.

Szétszórt helyszínek, új sportág, magyar remények – indul a milánói–cortinai téli olimpia

Olaszország ismét téli olimpiát rendez: pénteken Milánóban kerül sor a megnyitóra, miközben a versenyek több alpesi helyszínen zajlanak. A magyar csapat pontszerző helyekben, esetleg egy éremben bízik, a román a részvételnek is örvendhet.

Középpontban a téli olimpia nyitóünnepsége – pénteken a képernyőn

Pénteken este a nyitóünnepséggel hivatalosan is elkezdődik a milánói-cortinai téli olimpia, addig műkorcsolya, culing és női jégkorong szerepel a programban. Pályán a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, kezdődik a hétvégi forduló a Szuperligában.

Pontosabban lőttek a hollandok, ötöspárbaj után Eb-ezüstérmes a magyar női vízilabda-válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott ezüstérmet szerzett a funchali Európa-bajnokságon, miután a döntőben a rendes játékidőben elért 10–10-es döntetlent követően ötméteresekkel 15–13-ra alulmaradt Hollandiával szemben.

Az Eb-aranyért szállnak vízbe a magyar csajok, foci és tenisz – a csütörtöki sportműsor

A hollandok lesznek az ellenfelei a magyaroknak a női vízilabda Európa-bajnokságon. Zárul a labdarúgó Szuperliga 25. fordulója. Folytatódik a téli olimpia.

Szegeden is kitettek magukért a csíkszéki cselgáncsozók

Eredményesen zárták az idei első Első Beton – Magyar Kupát a csíkszéki utánpótlás dzsúdósok: a rangos nemzetközi tornán öt ország kilencszáz judokája lépett tatamira, a három csíkszéki klub versenyzői pedig összesen tizenegy érmet szereztek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!