Benedek Tibor 1972. július 12-én született Budapesten. Ötéves korában édesanyja vitte el úszni a gerincproblémái miatt. Vízilabdázni a Központi Sportiskolában kezdett, majd 1989 és 1996 között az Újpest csapatát erősítette. Ezt követően Olaszországba szerződött, ahol előbb az Assitalia Roma, majd a Pro Recco játékosa volt. Pályafutása folytatásában, 2004 és 2007 között ismét Magyarországon, a Budapesti Honvéd együttesében játszott, majd visszatért a Pro Reccóhoz, ahol 2012-es visszavonulásáig vízilabdázott.
Az Újpesttel LEN Kupát, Szuperkupát és BEK-et, a Pro Reccóval Bajnokok Ligáját, majd Euroligát nyert, emellett több alkalommal volt magyar és olasz bajnok.
Nemzeti színekben már fiatalon letette a névjegyét: 1989-ben ifjúsági Európa-bajnok lett, majd a junior világ- és Európa-bajnokságról is bronzéremmel tért haza.
Öt olimpián szerepelt: háromszor (2000, 2004, 2008) akasztották nyakába az aranyérmet.
A válogatottól a 2008-as pekingi olimpiai győzelem után köszönt el végleg, csúcsot jelentő 437 találkozóval a háta mögött.
Az edzői munka már visszavonulása előtt is érdekelte: 2010-től Kemény Dénes szövetségi kapitány segítője volt. A férfi válogatott szövetségi kapitányi posztját 2013. január 10-től 2016. december 31-ig töltötte be, irányításával az együttes 2013-ban világbajnok, 2014-ben a budapesti Európa-bajnokságon második, a 2016-os riói olimpián ötödik lett.
Négy évvel ezelőtt beválasztották a Magyar Vízilabda Szövetség elnökségébe. Ezután, 2017-től az UVSE szakmai igazgatójaként, illetve a 2018/19-es idénytől vezetőedzőjeként dolgozott. Idén májusában bejelentette, hogy visszavonul minden vízilabdával kapcsolatos tevékenységtől.
Az év legjobb magyar vízilabdázójának négyszer (1992, 1993, 1994, 2002), választották meg, 2000-ben beszavazták az évszázad magyar vízilabda-válogatottjába. Az esztendő legjobb magyar szövetségi kapitányának egyszer (2013) választották meg.
Megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2000), a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2004) és a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2008) kitüntetést is. 2008-ban Budapest díszpolgára lett, 2015-ben bekerült a vizes sportágak Hírességek Csarnokába (ISHOF), 2016-ban tenyérlenyomata felkerült a Magyar Sportcsillagok Falára, egyike a vízilabdázás tíz háromszoros olimpiai bajnokának.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!