Az említett eseményeket várhatóan augusztusban rendeznék meg, a dátumot azonban csak május végén vagy június elején véglegesítené a LEN – jelent meg a hír a Magyar Úszószövetség Facebook-oldalán.
Paolo Barelli, a LEN elnöke egyetértett a budapesti szervező bizottság azon döntésével, mely szerint a koronavírus-járvány miatt az Európa-bajnokságot az eredeti időpontnál (május 11–24.) később rendezzék meg.
A LEN elnöke, Paolo Barelli közölte: „A legfontosabb partnerekkel történő egyeztetés után egy alternatív dátumot jelöltünk ki, ez alapján az Eb tervezett új időpontja augusztus 17–30. Jelen helyzetben igen nehéz előre tervezni, ezért a magyar szervező bizottsággal abban állapodtunk meg, hogy az esemény időpontját május végén vagy június elején véglegesítjük.”
Barelli hozzátette, ha a helyzet nem javul Európában az elkövetkezendő hónapokban, úgy a LEN fontolóra veszi az Eb 2021-re történő halasztását.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!