Hirdetés

Elhagyták a klubot, a futsalválogatottba mentek

A románok után a magyarokkal is megmérkőznek a spanyolok
Fotó: Beliczay László

2019. január 29., 13:03

Négyen a székelyudvarhelyi, ketten a csíkszeredai csapattól utaztak el a teremlabdarúgó-válogatottakhoz. Nagyhatalmak ellen lépnek pályára.

2019. január 29., 13:03

A teremlabdarúgó 1. Liga tavaszi idénye két lejátszott fordulót követően kisebb pihenőt vett, ebben az időszakban ugyanis a nemzeti együtteseken a fókusz: Európa-szerte vb-előselejtezőket, vagy barátságos mérkőzéseket rendeznek.

Az utóbbiak táborába tartozik mind a román, mind a magyar válogatott, a nemzeti együttesek csak a következő körbe kapcsolódik be, hogy kijusson a jövő évi szlovéniai tornára.

Csoma Alpár újból behívót kapott •  Fotó: Beliczay László Galéria

Csoma Alpár újból behívót kapott
Fotó: Beliczay László

Hirdetés

Mindkét gárda komolyan veszi a feladatokat, ehhez illően pedig remek, a világelithez tartozó csapatokkal kötött le tesztmeccseket: a magyarok Spanyolországba utaztak, míg a románok hazai környezetben, Piatra Neamț-on látják vendégül az olaszokat.

A Turzó József által felkészített együttes már ezen a héten, kedden és szerdán letudja meccseit. A szövetségi kapitány keretében ott van az FK Székelyudvarhely játékosa, Miklós Tamás.

A magyarok keddi vendégjátékát figyelemmel kísérhetjük 20 órától az M4 Sporton. A második párharcot, a szerdait már nem tűzte műsorára a tévétársaság.

A románok a napokban gyűlnek össze, ők február 4-én és 5-én, azaz jövő hét elején, hétfőn és kedden egyaránt 18 órától játsszák le a barátságos meccseiket. A Robert Lupu által irányított csapatban három FK- és két Csíkszeredai Imperial Wet-játékos kapott behívót.

A románok legyőzték a spanyolokat, a magyaroknak sikerül? •  Fotó: Beliczay László Galéria

A románok legyőzték a spanyolokat, a magyaroknak sikerül?
Fotó: Beliczay László

A románok találkozóját az interneten követhetjük figyelemmel, a FRF TV-n.

A magyar válogatott kerete a spanyolok ellen

Kapusok: Varsányi Áron (Csömör), Alasztics Marcell (Haladás); mezőnyjátékosok: Dávid Richárd, Komáromi Péter, Tatai József, Boromisza Dániel (mind Veszprém), Kondás Kristóf (DEAC), Hajmási Milán (Haladás), Miklós Tamás (FK Székelyudvarhely, Klacsák Bence (Dunaferr), Boznánszky Gábor (Aramis), Takács Zoltán, Rábl János (mindketten MVFC), Siska Gergő (Nyírgyulaj).

A románok kerete az olaszok ellen

Kapusok: Vlad Iancu, Petrișor Tonița (mindketten Dévai Autobergamo), Andrei Grigoraș (FK Székelyudvarhely); mezőnyjátékosok: Paulo Ferreira, Adrian Pânzaru mindketten (Autobergamo Deva), Felipe Oliveira (Napoli), Mimi Stoica, Daniel Crăciun (mindketten Galaci United), Ique Ribeiro (Cartagena), Mánya Szabolcs, Csoma Alpár (mindketten FK Székelyudvarhely), Marinică Plugaru (Dunărea Călărași), Szőcs László, Cristian Matei (mindketten Csíkszeredai Imperial Wet).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Ez is érdekelheti

A Marosvásárhelyi ASA hazai meccse zárja a 2. Liga fordulóját – a keddi sportműsor

Két mérkőzést is közvetítenek kedden a labdarúgó 2. Ligából, 20 órától a Marosvásárhelyi ASA a Bukaresti Dinamo SK-t fogadja. Montréalban folytatódik az országúti kerékpáros vb, Sencsenben elkezdődik a Billie Jean King-kupa nyolcas döntője.

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!