Hirdetés

Elegancia a jégen: Bukarestben álltak dobogóra a székely műkorcsolyázók

Molnár Lelle Ágota (jobbról) jól mutatta be a technikai elemeket, az ugrásokat és a forgásokat is szépen kivitelezte
Fotó: Petra Knezevic Kolarevic

2026. január 21., 18:23

Január 14–18. között Bukarestben hozták tető alá Románia legrangosabb nemzetközi műkorcsolya versenyét, a 22. kiadásához érkezett Crystal Skate nevet viselő viadalt. A jégről nem hiányozhattak a látványos kűröket bemutató székelyföldi műkorcsolyázók sem.

2026. január 21., 18:23

A négynapos nemzetközi seregszemlén az olyan haladó kategóriákban, mint a felnőtt és ifjúsági női, férfi, valamint Advanced Novice-ben érdekelt versenyzők az ISU (International Skating Union – Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség) kritériumainak megfelelően rövidprogramot és kűrt is bemutattak. Ebben a kategóriában versenyzett a Sepsiszentgyörgyi Királypingvinek két tehetsége, Molnár Lelle-Ágota és Milik Sonia, akik a 3., illetve 14. helyen végeztek.

A 13 éves Molnár Lelle Ágota az egyedüli romániai műkorcsolyázó, aki ezen a szinten dobogóra léphetett. Edzőjétől, Petra Knezevic Kolarevictől megtudtuk, hogy Lelle nagyon jól mutatta be a technikai elemeket, az ugrásokat és a forgásokat is szépen kivitelezte, a rövidprogramjában tripla Salhow és tripla Lutz is szerepel, míg a kűrben öt háromfordulatos ugrást mutat be az ígéretes műkorcsolyázó, akinek legnagyobb álma, hogy versenyen a négyfordulatost is kiugorja (a jégen kívül már megy ez neki).

Hirdetés

Petra Knezevic Kolarevic a Székely Sportnak azt is elmondta, hogy a romániai versenyzők közül csupán Lelle és a kézdivásárhelyi Nagy-Rozsnyai Lotti tudta teljesíteni a tripla Lutzot a fővárosi Allianz-Tiriac Arénában.

A Királypingvinek többi sportolója az InterClub és rekreációs kategóriákban tette próbára magát, Kovács Boróka (Cubs 2.) és Demeter-Juga Maya (Basic Novice 2) egyaránt a 9. helyen zárt. A rekreációs, azaz hobbinak számító kategóriában Varodi Maria, Siklódi Jázmin, Szász Karola, Ana Maria Munteanu, Balogh Kriszta Zolna és Ferenczi Henrietta Anita ért el dobogót érő eredményt.

Hosszú Izabella kísérte el a KSE műkorcsolyázóit a versenyre •  Fotó: Hosszú Izabella Galéria

Hosszú Izabella kísérte el a KSE műkorcsolyázóit a versenyre
Fotó: Hosszú Izabella

A Kézdivásárhelyi Sportegyesületet ezúttal hét versenyző képviselte. Hosszú Izabella szakvezető tájékoztatása szerint mindannyian kitettek magukért, a Codruța Moiseanu által felkészített műkorcsolyázók több dobogós helyet is kiérdemeltek. Nagy-Rozsnyai Lotti (edző: Kosz Zsolt) első lett a Cubs-kategóriában, a Chicks korosztályban érdekelt Balázsi Tamara 3., a Basic Novice kategóriában induló Szálteleki Adrienn 5., míg az Intermediate Novice kategóriában jégre sikló Czipa Kriszta 4. helyen végzett. A rekreációs kategóriákban Tubák Flóra, Csiszár Anna és Szász Ingrid remekelt.

A Csíkszeredai Sportiskola (edző) Simon Mária képviseletében Bara Lídia és Biczó Eszter, míg a Székely Műkorcsolya Akadémia (edző: Kedves Éva) színeiben Flavia Ioana Cirjescu, Antonia Ioana Fanariu, Szász Sebastian, Lőrincz Hanna, Balázs Tímea Rita, Szász Emma mutatta be kűrjét a rekreációs kategóriában.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!