Hirdetés

Eldőlt, nem lesz ott a rájátszásban az Imperial Wet

Fotó: Gecse Noémi

2018. március 24., 20:57

Sima győzelmet aratott a Csíkszeredai Imperial Wet a román teremlabdarúgó 1. Liga alapszakaszának utolsó fordulójában. Szőcs Loránd legénysége szombaton délután 11–0-ra győzte le hazai pályán a sereghajtó Marosvásárhelyi City’us együttesét.

2018. március 24., 20:57

Egyoldalú mérkőzés láthattak szombaton a csíki nézők, a hazai gárda az első perctől az utolsóig támadott, a fiatal vásárhelyi együttes pedig védekezett, és ellentámadásokkal próbálkozott.

Hirdetés

Közel 11 percet bírtak ki gól nélkül Kacsó Endre tanítványai, ezt követően sorra lőtték a gólokat az Imperial játékosai.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

A csíkiak már a meccs előtt tudhatták, hogy biztosan nem kerülnek be a rájátszásba. Ezt már sejteni lehetett korábban, ugyanis csak akkor előzhették volna meg a Jászvásári Poli CSM-t, ha a moldvaiak hazai pályán nem tudják legyőzni a Resicabányai Muncitorult. Nagyon kevés esély volt a papírforma borulására, és nem is lett meglepetés, ugyanis a jászvásáriak pénteken 9–2-re győztek.

Az Imperial Wet így a 7. pozícióban végez, és nem jut be a felsőházi rájátszásba.

Final Four Csíkszeredában
Csíkszereda lesz a házigazdája idén a teremlabdarúgó Román Kupa négyes döntőjének. Szerdán és csütörtökön (március 28-29.) az Erőss Zsolt Aréna ad otthont a Final Fournak. Íme, a szerdai elődöntő műsora: Jászvásári Poli CSM–Temesvári Informatica (17 óra) és Csíkszeredai Imperial Wet–Dévai Autobergamo (19.30). A döntő csütörtökön 18 órakor kezdődik.

Bár a Dunărea Călărași, a Jászvásári Poli CSM és az Imperial Wet egyformán 24–24 pontot összesít (a Duna-partiaknak még hátravan egy meccse az FK Székelyudvarhellyel), a rangsorolásnál az egymás ellen elért eredmények számítanak: a csíkiak a jászvásáriakkal és a călărași-iakkal szemben is alulmaradnak, mindkét gárdával egy-egy vereség és egy-egy döntetlen a mérleg.

Teremlabdarúgás, 1. Liga, 18. forduló:
Csíkszeredai Imperial Wet–Marosvásárhelyi City'us 11–0 (5–0),
gólszerzők: Alvaro (11., 25. és 36. perc), Nuninho (15.), Cesar (17. és 20.), Morada (18., 34. és 36.), Dobri Norbert (29.) és Duque (40.).

További mérkőzések a 18. fordulóból:
Jászvásári Poli CSM–Resicai Muncitorul 9–2 (3–1)
Dévai Autobergamo–Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal – március 25., 14 óra
Dunărea Călărași–Futsal Klub Székelyudvarhely – hivatalosan még nem tették közzé az időpontot
Galaci United–Temesvári Informatica – hivatalosan még nem tették közzé az időpontot.

Teremlabdarúgó 1. Liga (2017–2018-as szezon)
M GY D V GK P
1. Dévai Autobergamo 18 15 3 0 146–25 48
2. Galaci United 18 15 1 2 109–32 46
3. Temesvári Informatica 18 12 3 3 101–40 39
4. FK Székelyudvarhely 18 11 2 5 131–71 35
5. Dunărea Călărași 18 8 3 7 70–67 27
6. Csíkszeredai Imperial Wet 18 7 3 8 91–75 24
7. Jászvásári Poli CSM 18 7 3 8 80–72 24
8. Resicabányai Muncitorul 18 3 0 15 50–174 9
9. Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal 18 1 0 17 30–137 3
10. Marosvásárhelyi City’us* 18 2 0 16 35–150 -2
*Marosvásárhelyi City’us büntetve 8 ponttal

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Hibátlan mérleggel nyerték a Három Nemzet Női Jégkorongtornát a gyergyói rókalányok

Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Ez is érdekelheti

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Pályán a Marosvásárhelyi VSK, este jön a Real Madrid és a Liverpool – a keddi sportműsor

A Marosvásárhelyi VSK a Bukaresti CSM vendége lesz a női kézilabda élvonalban, délután kihirdetik a magyar labdarúgó-válogatott keretét. Este a Real Madrid mellett a Liverpool, az Arsenal és több angol élcsapat is pályára lép.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!