Hirdetés

Eldőlt: 16 csapatos lesz a következő szezon az 1. Ligában

Fotó: frf.ro

2020. augusztus 06., 12:55

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) végrehajtó bizottságának csütörtök délelőtti ülésén eldöntötték, hogy az élvonalbeli bajnokság 2020–2021-es szezonját a mostani 14 helyett 16 csapattal rendezik.

2020. augusztus 06., 12:55

Miután az elmúlt napokban számos forgatókönyv látott napvilágot a szezon lezárását, illetve a végeredményt illetően, a hazai labdarúgást irányító testületnél végül az a határozat született, hogy

a jelenlegi állás szerint berekesztik a bajnokságot, semmilyen meccs- és pontátlagot nem számítanak.

Az új bajnoki szezonra vonatkozóan azt a megoldást választották, amelyet a klubok legnagyobb többsége támogatott – mindössze az FC Botoșani ellenezte – , azaz, hogy 16 csapattal kezdődjön a következő bajnokság. Ez azt jelenti, hogy egyenes ágon nincs kieső, de az utolsó helyezett, vagyis a Chindia Târgoviște osztályozót játszik a másodosztály harmadik pozícióban végzett csapatával, a CS Mioveni-nyel, ezt a párharcot augusztus 9-én és 12-én rendezik.

Hirdetés

  • Az új kiírásban 30 fordulót játszanak le az alapszakaszban (mindenki mindenkivel kétszer találkozik), és megtartják az eddigi felső- és alsóházi rájátszásos rendszert,
  • a play-offban akárcsak eddig, továbbra is hat együttes küzd meg oda- visszavágó alapon,
  • a play-outban azonban tízen lesznek, ez utóbbiban csak egyszer mérkőznek meg egymással a csapatok.

A bajnokság végén az utolsó két csapat kiesik, a 13., és a 14. helyezett pedig osztályozót játszik a másodosztály harmadik és negyedik helyén végzett együttesével.

Az új bajnoki idény alig több mint két hét múlva, augusztus 21-én kezdődik, és legkésőbb jövő év május 20-áig be kell fejeződjön.

Az 1. Ligában legutóbb a 2005–2006-os szezonban szerepelt 16 csapat, abban az idényben a bajnokság két képviselője, a Steaua és a Rapid negyeddöntőt játszott egymással ellen az UEFA Kupában.

Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, felsőházi rájátszás
M GY D V GK P
1. Kolozsvári CFR 10 7 2 1 17–7 49
2. Universitatea Craiova 9 7 0 2 17–14 44
3. Astra Giurgiu 8 3 3 2 12–8 33
4. FC Botoșani 10 2 3 5 10–12 32
5. FCSB 9 2 3 4 13–14 31
6. Medgyesi Gaz Metan 10 0 3 7 5–19 25

Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alsóházi rájátszás
M GY D V GK P
1. FC Viitorul 14 6 5 3 25–17 43
2. Nagyszebeni Hermannstadt 12 6 4 2 18–14 35
3. Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 13 4 5 4 19–17 34
4. Academica Clinceni 14 7 0 7 14–21 32
5. FC Voluntari 14 6 3 5 16–12 31
6. Jászvásári Poli 14 5 4 5 17–17 30
7. Bukaresti Dinamo 9 2 2 5 8–11 25
8. Chindia Târgoviște 12 3 1 8 9–17 23

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Burcă keményen fogalmazott: gyáva volt a csapata Aradon

Az utolsó pillanatban maradt pont nélkül a Sepsi OSK az Aradi UTA otthonában. Ovidiu Burcă magára vállalta a felelősséget, ugyanakkor gyávának nevezte csapatát, Adrian Mihalcea szerint viszont teljesen megérdemelt hazai győzelem született.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Krónika

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Főtér

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

Ez is érdekelheti

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Pályán a Marosvásárhelyi VSK, este jön a Real Madrid és a Liverpool – a keddi sportműsor

A Marosvásárhelyi VSK a Bukaresti CSM vendége lesz a női kézilabda élvonalban, délután kihirdetik a magyar labdarúgó-válogatott keretét. Este a Real Madrid mellett a Liverpool, az Arsenal és több angol élcsapat is pályára lép.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!