Kilencvenöt versenyző indult összesen. Jellemzően a hosszabb távra a profik, tapasztaltabbak neveztek be, akik a Pricske csúcsáig szaladtak folyamatosan felfelé és onnan vissza, a rövidebbre pedig azok jelentkeztek, akiknek még sok lenne egyszerre 21 kilométernyi szaladás.
Emellett még hét család is rajthoz állt, szülők kisgyermekekkel, hogy közösen szaladjanak két kilométert.
– összegezte egy mondatban a legfontosabbakat a főszervező Köllő Edit Teréz.
A férfiak közül elsőként a 8 kilométeren a tekerőpataki Fórika Szabolcs ért célba 00:37:06-os időeredménnyel, a hölgyek mezőnyében pedig a szárhegyi Vakaria Edit volt a leggyorsabb, aki 00:43:15 alatt futotta le a 8 kilométert.
A félmaratoni távon a csíkszeredai Takács Szabolcs győzött 01:39:22-vel, míg a nőknél a szovátai Dósa Ibolya Judit lett az első 02:28:24-es idővel.
A házigazda ditróiak (D), mellett az ország számos településéről érkeztek versenyzők, így díjazottak voltak Gyergyószentmiklós (GY). Tekerőpatak (T), Görgényszentmimre (GSZ) Szárhegy (SZH), Szilágynagyfalu (SZN), Marosvásárhely (MV), Csíkszereda (CS) Szászrégen (SZR), Marosludas (L), Szováta (SZ), Maroshévíz, Sepsiszentgyörgy (S), Csíkdelne (CSD), Csíkszentsimon (CSS), Remete (R), Szentegyháza (SZE), Székelyudvarhely (U), Csomafalva (CSF), Parajd (P) futói is.
Több versenyző nem jegyezte be a jelentkezésnél a lakhelyét, így lehetséges, hogy még más helységekből érkezettek is dobogós helyezéseket értek el.
A dobogósok névsora korosztályok szerint (fiúk, illetve lányok)
8 kilométeres krossz:
12–15 éves korosztály: 1. Koós Krisztián (T), 2. Páll Tamás (GY), 3. Keresztes Előd (GY), illetve Molnár Katalin (D), 2. Fórika Erika (T), 3. Csibi Krisztina (Ditró).
16–18 évesek: 1. Fórika Szabolcs (T), 2. Josif Bobiș (GSZ), 3. Balázs Simon, illetve 1. Simon Tünde Zsuzsanna (D), 2. Sipos Bernadett.
19–29: 1. Keresztes Zsolt (GY), illetve 1. Vakaria Edit (SZ), 2. Kiss Gabriella (D), 3. Köllő Tünde (D).
30–39: 1. Kocsis Zoltán (SZN), 2. Kocsis Sándor (MV), 3. Bálint Ralf Hermann (CS), illetve 1. Kocsis Éva (SZN), 2. Rodica Biriș (R), 3. Maria Mirabela Joandrea.
40–49: 1. Robert Costin (L), 2. Csiszér Csongor (CS), 3. Páll Attila (GY), illetve 1. Rácz Zsuzsanna Tímea (CS), 2. Balázs Tünde Katalin, 3. Bajkó Margit (D).
50–59: 1. Kozomos Lajos (SZ), illetve 1. Niculina Cotoi (GSZ), 2. Doina Bobiș (GSZ).
60–69: 1. Imre István, 2. Vita Emil (MH), 3. Molnár János (T), illetve 1. Páll Erzsébet (S).
70 év felettiek: 1. Benő Zoltán (CSD), 2. Keresztes Gyula (CS), 3. Sándor István (CSS).
Félmaraton, 21 kilométer:
16–18 éves korosztály: 1. Zerkula Lehel (GY), illetve 1. Simonfi Zsuzsanna (SZ).
19–29: 1. Takács Szabolcs (CS), 2. Simon Botond (D), 3. Bakó István, illetve 1. Bajkó Zsuzsánna (D), 2. Máthé Ildikó, 3. Kertész Emília.
30–39: 1. Márton Szabolcs (SZE), 2. Simon István (R), 3. Mihály Gábor (SZE).
40–49: 1. Kovács Attila (CS), 2. Ambrus Zoltán (GY), 3. Bálint András, illetve 1. Jakab Enikő (U), 2. Szigyártó Lívia, 3. Nagy Katalin (S).
50–59: Grigore Bobiș (GSZ), 2. Csala József (CSF), 3. Ioan Popa (P), illetve 1. Dósa Ibolya Judit (SZ), 2. Szabó Irén Rozália (S).
60–69: 1. Dumitru Husar (GSZ).
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!