A programok központi helyszíne a városi minifocipálya és a városi park lesz, ahol 19 órától egészen hajnal 1 óráig várják az érdeklődőket.
A résztvevők több mint tíz sportág közül választhatnak:
futás, kerékpározás, teqball, fitness, kosárlabda, természetjárás, mászófal, Nordic Walking, valamint Spartan Race-specifikus akadályedzés is szerepel a kínálatban.
A szervezők hangsúlyozták, hogy a rendezvény minden korosztály számára nyitott, a részvétel pedig ingyenes, ugyanakkor előzetes online regisztrációhoz kötött, amit ezen a linken lehet megtenni.
A rendezvény egyik leglátványosabb eleme a 21 órakor kezdődő közös kerékpározás Bikafalvára, amely 15 kilométeres távot kínál a bringásoknak.
Az első száz résztvevő ingyen kerékpárlámpát kap.
A késő esti órákban pedig a futóké lesz a főszerep: 22 órától fejlámpás közösségi futást szerveznek Szejkefürdőre, 10 kilométeres távon. Az esemény nem versenyjellegű, inkább közösségi élményt és különleges éjszakai sporthangulatot kínál.
19.00–20.00 – Nyitott fociedzés gyerekeknek
19.45 – Polgármesteri köszöntő
20.00–01.00 – Aerobik és fitnessz
20.00–01.00 – Teqball bemutató és nyílt játék
20.00–21.30 – Mászófal
20.00–21.00 – Spartan Race-specifikus akadályedzés (Eötvös József utca 37.)
20.00–21.30 – Nordic Walking és természetjárás az Ugron-kápolnához (6 km)
20.30–21.30 – Futóiskola kezdőknek: futótechnika, légzés, sérülésmegelőzés és edzéstervezés
20.30–00.00 – Streetball és kosárlabda
21.00–22.30 – Közös kerékpározás Bikafalvára (15 km)
22.00–23.30 – Éjszakai fejlámpás közösségi futás Szejkefürdőre (10 km)
Még négy további erdélyi helyszínen, Csíkszeredában, Kézdivásárhelyen, Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön rendezik meg a Mozgás Éjszakáját.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!