Új finanszírozási lehetőség nyílhat a romániai sportegyesületek előtt a sporttörvény módosításával. A parlament által elfogadott rendelkezés értelmében a helyi közigazgatási egységek (UAT) éves tagdíjat fizethetnek azoknak a magánjogi, nonprofit sportegyesületeknek, amelyeknek maguk is tagjai.
A hozzájárulás felső határa évi 5 millió lej, az összeget pedig a helyi döntéshozó testület határozatával kell jóváhagyni, és természetesen az adott önkormányzat elfogadott költségvetésének keretei között lehet felhasználni.
A finanszírozás formája is lényeges változást tartalmaz: nem a klasszikus, pályázati rendszerben odaítélt vissza nem térítendő támogatásról van szó, hanem tagsági hozzájárulásról, vagyis éves tagdíjról. Ezt a sportegyesület működésére, valamint sportcéljainak megvalósítására is fel lehet használni.
A módosítást Răzvan Cadar, a Nemzeti Liberális Párt képviselője is kiemelte, aki szerint az új mechanizmus egyszerűsíti a helyi önkormányzatok és a sportegyesületek közötti pénzügyi kapcsolatot. A hatálybalépés előtt az új rendelkezést a következő időszakban Nicușor Dan elnöknek kell kihirdetnie.
Fontos ugyanakkor, hogy az új lehetőség nem vonatkozna automatikusan valamennyi élvonalbeli, vagy alsóbb osztályú klubra, amelyek meg kell feleljenek a törvénymódosításban meghatározott feltételeknek.
Ezek közé tartozik, hogy az érintett szervezetnek magánjogi, nonprofit jogi személynek kell lennie, rendelkeznie kell sportazonossági tanúsítvánnyal, és az adott települési vagy megyei közigazgatási egységnek tagnak kell lennie az egyesületben.
A törvénymódosítással egyszerűbbé és egyértelműbbé válhat a helyi közigazgatások lehetősége a magánjogi sportklubok és sportegyesületek támogatására. A tényleges összeg minden esetben az adott helyi hatóság döntésétől és a rendelkezésre álló költségvetési kerettől függ.
A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!