A Nemzetközi Torna Szövetség 65 esztendős elnöke úgy véli, hogy az ötkarikás játékok olyan hatalmasra nőttek, hogy a legtöbb helyen gazdaságilag és környezetvédelmi szempontból nehéz őket megrendezni.
Vatanabe szerint a jelenlegi modell elavult, és azt a korszakot idézi, amikor még nem létezett televízió, a fő közlekedési eszköz pedig a hajó volt.
„Most élvezhetjük a különféle utazási és kommunikációs technológiák használatát, beleértve az internetet is. Az olimpia és paralimpia jövője előtt álló gazdasági és környezetvédelmi nehézségek elkerülhetők, ha ezeket felosztják. Öt város az öt földrészről, ugyanabban az időszakban” – olvasható Vatanabe javaslatában, amely az olimpiai hírekre szakosodott insidethegames.biz oldalon is megtalálható.
Szerinte a nap 24 órájában közvetített olimpia az öt kontinenst összehozná, a látványban és az izgalomban az egész világ osztozna, ráadásul a házigazda költségei jelentősen csökkennének.
Ez lehetőséget adna a rendezés megfontolására olyan kisebb városoknak is, amelyek a jelenlegi formátum miatt nem tudnának otthont adni olimpiának. Vatanabe szerint a téli olimpiákat is hasonló módon szét lehetne osztani országok vagy földrészek között.
Vatanabe mellett hatan kandidálnak a leköszönő NOB-elnök Thomas Bach posztjára: Kirsty Coventry - egyedüli nőként -, a 200 méter hát 2008-as ötkarikás bajnoka, Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke, ifj. Juan Antonio Samaranch, a korábbi NOB-elnök fia, a Nemzetközi Öttusa Szövetség és a NOB alelnöke, Fejszal al-Husszein jordán herceg, David Lappartient, a Nemzetközi Kerékpár Szövetség (UCI) elnöke, valamint Johan Eliasch, a Nemzetközi Sí és Hódeszka Szövetség (FIS) elnöke.
Az elnökválasztást a NOB március 18. és 21. között sorra kerülő tisztújító kongresszusán rendezik meg a görögországi Olümpiában.
A válogatott szünet után is folytatta jó szériáját a háromszéki klub, amely szombaton kora délután a Bákói FC otthonában is nyerni tudott. A mérkőzés hőse Ignacio Heras volt, aki duplázott és szállította a győzelmet a piros-fehéreknek.
Látványos lovasíjász nyílt napot tartott szombaton a Csíkszeredai Kerecsen Lovasíjász Egyesület Csibában. A hideg idő sem tántorította el a közönséget, a bemutatók és a magyar lovas hagyományokat őrző program igazi közösségi élményt nyújtott.
Előzetes letartóztatásba helyeztek pénteken az ügyészek egy 20 éves fiatalembert és 14 éves kedvesét. A lány anyjának megölésével gyanúsítják őket.
A pénteki gázrobbanás után szombat reggel újabb katasztrófa történt egy másik bukaresti tömbházban: tűz ütött ki az alagsorában, több tucat embert evakuáltak.
Életveszélyes állapotban fekszik a Bihar Megyei Kórház intenzív osztályán Flavia Groșan orvos, aki a koronavírus-világjárvány (Covid-19) idején több vitatott kezelési módszert népszerűsített.
Nem értem, miért kell a Nobel-díjból román–magyar kérdést csinálni. Az elegancia hiányát sem igazán értem, mármint a „vesztes” részéről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!