Eddig kétszer csapott össze a két együttes, amióta a remeteiek is felkerültek a 2. Ligába, és mindkét mérkőzés méltó volt a rangadó megnevezéshez. Az elsőn az Inter a rendes játékidőben győzött 5–3-ra, de úgy, hogy közben a remeteiek vezettek, és csak a meccs végén tudtak fordítani Nagy Zsolték. Már ott is közel volt a Kereszthegy, hogy meglepetést szerezzen.
Egy hónapja, januárban Remetén találkoztak a Román Kupa első körében. Igencsak jól szórakozhattak a nézők, a végig izgalmas összecsapás végül csak büntetőlövések után dőlt el, 11–10 volt a végeredmény az Inter javára.
Azóta az Inter Gyergyó továbbjutott a második körön is, ugyanis csütörtökön este vendéglátóként búcsúztatta a Marosvásárhelyi City’us együttesét.
Már az első félidőben 5–0-ra vezettek a hazaiak, végül 8–2-es eredménnyel győztek. Így az Inter Gyergyó bejutott a kupasorozat negyeddöntőjébe, ahol a Jászvásári Poli CSM-vel játszik – ismét hazai pályán.
A találkozót jövő hétvégére időzítették, a helyszín a szárhegyi sportcsarnok lesz. A negyeddöntő többi párosítása: Csíkszeredai Imperial Wet–Galaci United (március 3., szombat, 17 óra, Erőss Zsolt Aréna), Fortius Buzău–Temesvári Informatica, Kolozsvári Clujana–Dévai Autobergamo.
Visszatérve a gyergyói rangadóra, a nagyobb tapasztalat még mindig a zöld-narancssárgák oldalán van, de a remetei csapat is gyűjtött már bőven meccsrutint, és erősítettek is. Szoros csata várható, ahol mindkét fél bizonyítani akar – ezt jósolja Pál Nándor, a remeteiek ügyvivője, amivel teljesen egyetért Portik Csaba, az interesek csapatkapitánya is.
Szombat
Gyergyóremetei Kereszthegy–Gyergyószentmiklósi Inter Gyergyó (16 óra)
Vasárnap
Nagyváradi Leonardo–Kolozsvári Clujana (17 óra)
Dévai West–Segesvári Pro Tineret (17.30)
Futsal Ceahlăul Piatra Neamţ–Bukovina Vîcov
Fortius Buzău–Brassói Colţea (19.30)
A Luceafărul Buzău–Kézdivásárhelyi KSE mérkőzést már korábban lejátszották, ott a bodzavásáriak nyertek 7–2-re, és ezzel felléptek a rangsor második helyére, éppen a kézdivásárhelyieket megelőzve.
A rangsor:
1. Kolozsvár 33 pont
2. Luceafărul 28
3. Kézdivásárhely 26
4. Vîcov 21
5. Fortius 21
6. Brassó 20
7. Piatra Neamț 20
8. Déva 17
9. Inter Gyergyó 13
10. Nagyvárad 8
11. Remetei Kereszthegy 7
12. Segesvár 1
Sokáig hiányzott a gól a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának mérkőzésén. A Konstancai Farul szerezte meg a vezetést, a ráadás negyedik percében erre válaszolt az FK Csíkszereda.
Korán véget ért a 2025–2026-os szezon a Csíkszeredai Sportklub számára, amely a tavalyi döntő után idén már a negyeddöntőben búcsúzott a jégkorong Erste Ligában. A kék-fehérek csapatkapitányát, Becze Tihamért a háttérről és a kérdéses jövőjéről kérdeztük.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.
Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!