A hétvégi megmérettetést megelőzően két marosvásárhelyi versenyző, Barabási Rozália és Fülöp Csaba a magyar országos bajnokságon is felmérte képességét: a budapesti megmérettetésen három érmet – előbbi egy aranyat és egy bronzot, utóbbi egy bronzot – szerzett.
Bukarestben Böjte Attilával és Csizmadi Zsolttal kiegészülve négyen voltak Marosvásárhelyről, és nagyszerűen teljesítettek, hiszen öt arany-, hat ezüst- és egy bronzérem tulajdonosai lettek.
A nagyjából kétszáz belföldi (érkeztek versenyzők többek között Nagybányáról, Jászvásárról, Kolozsvárról, Craiováról, Tulceáról, Csíkszeredából, Medgyesről és Marosvásárhelyről) sportolóval zajló, a Román Atlétikai Szövetség által szervezett nagyszabású eseményen az előzetes várakozásokkal ellentétben nem voltak külföldiek. Ráadásul kevesebben indultak, sőt sok benevezett sportoló nem volt jelen – a veterán atléták mellett ifjúsági csoportok is részt vettek, akik külföldi versenyekre készülve álltak rajthoz.
Amint azt Barabási Rozáliától megtudtuk,
a nagy hőség miatt kisebb késéssel kezdődött a rendezvény, így szombaton előbb a rövidebb versenyszámokat bonyolították le, majd estére, illetve vasárnap reggelre maradtak a hosszabb távok.
A marosvásárhelyi küldöttségből a legtöbb érmet Böjte Attila nyerte, aki négyszeres országos bajnoknak vallhatja magát, miután elsőként végzett 100 és 200 méteres síkfutásban, továbbá hármasugrásban és távolugrásban. Barabási Rozália egy első (80 m gátfutás) és két második (100 és 200 m síkfutás) helyezést ért el.
Ugyancsak két ezüstöt szerzett Fülöp Csaba, aki még bronzérmes is lett (mind súlylökésben). Az éremgyűjteményt Csizmadi Zsolt tette teljessé, aki második lett 5000 és 10000 méteres gyaloglásban.
A csíkszeredai Gentiana SE–VSK atlétikai klub versenyzői közül a 60–64 évesek korosztályában induló Imre István a 4x100 méteres váltóban 1. helyezést ért el, 1500 méteres és 800 méteres síkfutásban 3. lett, 200 méteres síkfutásban 5., 400 méteres síkfutásban 6. helyen végzett.
Benő Zoltán a 65–69 évesek között 1500, 800, 400 és 200 méteres síkfutásban egyaránt 4. lett, Szabó József pedig a 75–79 évesek korosztályában indulva 800 méteres síkfutásban 1., 400, és 200 méteres síkfutásban egyaránt 2. helyen végzett.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!