Hirdetés

Egy sportfotós, aki az álmait éli – interjú Pál Zoltánnal

A személy a sportfotók mögött
Fotó: Forrás: Pál Zoltán archívuma

Sportfotózás, portré képek készítése, rádiós műsorvezetés, asztaliteniszezés, férji és családapai szerep – még felsorolni is sok, de a csíkszeredai Pál Zoltán mindezen feladatokban nap mint nap helytáll. Beszélgetésünk során fény derült, miként lehet megfelelni ennyi fronton.

Pál Zoltánnak minden napja be van táblázva, de így is örömmel és készségesen ajánlotta fel szabadidejét, hogy ez az interjú megvalósulhasson. Őszintén, mindvégig lelkesedéssel avatott be a hétköznapok titkaiba.

Magát maximalistának tartja, akinek sosincs megállás az életében. Mint mondja: ,,A Szépvíz Fm-en híradással foglalkozom, délután műsort vezetek, miközben az FK Csíkszeredánál is végeznem kell a munkám, fotókat, videó anyagokat készítve. Mindemellett a Csíkszeredai Sportklub mérkőzésein is fényképezek és interjúkat készítek. A két gyerekem is belevágott az asztaliteniszbe, a nyomdokaimba lépve, így velük is edzésekre kell járni. Ezen felül én is aktívan űzöm ezt a sportot, immár 24 éve, noha jelen pillanatban még kezelésekre, fizioterápiára járok, ilyen-olyan sérülések okán. Tehát pörgős az életem.”

Hirdetés

Ha már szóba került az asztalitenisz, kíváncsi voltam, milyen eredményeket sikerült elérni a több mint két évtizede tartó pályafutás során. Az Amatur nevű országos bajnokság felső kategóriájában, az akkori Open csoportban sikerült behúznia az első helyet. Noha a pontos évre nem emlékezett Zoltán, mégis ezt tartja sportolói karrierje csúcsának. Nyilván voltak az életében rosszul eső elveszített döntők is, de legutóbb januárban, Gyergyószárhegyen ismét aranyérmet szerzett, úgyszintén országos szintű megmérettetésen.

A sportról a fotózásra terelve a szót, megtudtam, hogy a fényképezés világába az édesapja által cseppent, aki minden családi eseményt megörökített.

,,Megéltem azt is, amikor reggel úgy keltem fel, hogy a fürdőkád tele volt fényképekkel. Annak idején a fotók úgy készültek, hogy egy sötét szobában elő kellett hívni, amit nálunk, otthon a konyha jelentett, majd a folyamat utolsó része a fürdőszobában zajlott (szárítás).”

Pál Zoltán mindig mosolygósan végzi munkáját •  Fotó: Forrás: Pál Zoltán archívuma Galéria

Pál Zoltán mindig mosolygósan végzi munkáját
Fotó: Forrás: Pál Zoltán archívuma

A gyerekkori rácsodálkozást felváltotta a hobbifotózás, amikor az ajándékba kapott fényképezőgépet kattogtatva, mélyebben belecseppent ebbe a világba. A tudás elmélyítése érdekében, 2010-ben, a Hargita Megyei Kulturális Központban elvégzett egy tanfolyamot, majd végigjárta a fotózás minden területét. ,,Valamikor 2013-ban vettem meg az első komolyabb fotógépemet, és mivel szeretem a sportot, elmentem egy hokimecsre. Akkor még fent a nézőtérről, a korlátról tudtam fotózni, mert nem úgy működik, hogy van egy gépünk, bemegyünk rögtön a palánk mellé, és kattogtatunk, hanem ehhez engedély is szükséges. Aztán valaki feldobta nekem, hogy miért nem megyek be a vezetőséghez engedélyt kérni.

Először a 2013–14-es idényben kaptam meg a Sportklubtól az engedélyt, majd rögtön a szezon végén megkerestek, hogy a 2014–15-östől nem dolgoznék-e a csapatnak.

Így mélyedtem még inkább bele a sportfotózásba.”

A jégkorong világában szerzett tapasztalat és referencia újabb sportágak felé repítette Zoltánt, aki időközben, az akkor első osztályban szereplő Imperial Wet futsalcsapat mellett is dolgozhatott, majd pedig az FK Csíkszereda is igényt mutatott munkája iránt. Így tehát három különböző sportág profi fotográfusaként állhatott helyt karrierje során.

Arra is kíváncsi voltam, mennyiben más, lencsén keresztül is a három különböző világ. Ekkor kaptam meg a sportfotózás alaptéziseként szolgáló következtetést: ,,az a fotó ér valamit, amelyen rajta van a játékszer”.

Ez a mondat már egyből sejteti, hogy a legnehezebb dolga a jégkorong esetében van, ugyanis a korong jelentősen kisebb, egy focilabdához viszonyítva, meg hát gyors, pörgős, intenzív a játék, ami tovább bonyolítja az ő dolgukat. ,,A futball esetében vannak olyan pillanatok, amikor nem kötelező, hogy a labda ott legyen, de akkor annak a fotónak olyannak kell lennie, hogy mutasson valamit, történjen rajta valami nem szokványos.”

•  Fotó: Pál Zoltán Galéria

Fotó: Pál Zoltán

A sportfotózás nem egy könnyű feladat, hisz miként Zoltán is kifejtette: ,,Nagyon fontos, hogy értsd, szeresd az adott sportot, tudd elkapni a fontos pillanatokat, tudatosan nyomva a gombot. Nem mindegy, hogy csak egy lövés miatt száll a korong, vagy előre gondolkodok, hogy lesz egy passz, érkezik egy ütközés. Egy kapuralövés esetén nem a lövőt nézem, hanem a kaput, mert akkor van esély eltalálni a gólt.

Szóval úgy gondolom, benne kell lenni bőven a sportban.”

Csíkszeredaiként az FK-ra és Sportklubra nyilván nemcsak munkaként tekint, hisz mindkét csapat kedves számára, éppen emiatt nem mindig sikerül kizárni a szurkolói szerepkört. Erről is nyilatkozott: ,,Teljesen más nézni egy meccset a nézőtérről és megélni egészen a pálya mellől, még akkor is, hogyha dolgozol, és elsősorban mentálisan azon kell ott lenned, hogy a munkádat végezd jól.

Egyébként, sajnos még mindig van egy olyan betegségem, hogy sokszor elengedem a gépet akkor, amikor van egy nagy helyzet, és azt nézem, hogy mi fog történni. Persze, van, amikor ezt félre tudom tenni, és akkor természetesen sikerül egy-egy gólt is elkapni.

Mindamellett, hogy a meccseken fotózok a csapatoknak, főleg az FK Csíkszereda esetében, a csapat mindennapjainak része vagyok, baráti kapcsolatot ápolok a játékosokkal, a stábbal, így még közelebb van az ember szívéhez egy-egy meghatározó pillanat.”

Ha már megtudtuk, emberileg mik jelentik a nehézségeket ebben a szakmában, kíváncsi voltam, technikailag mit tekint legnagyobb kihívásnak ezen a területen. ,,Technikailag a jégkorong mérkőzéseken nincsenek nehézségek, mert itt nálunk, a Vákár Lajos Műjégpályán szerencsére adottak azok a pozíciók, ahonnan jól lehet fotózni. A fociban kihívás, mikor esik az eső, hisz a technika annyira nem szereti a vizet. Még akkor is, ha az ember tudja, hogy vízálló a gép, próbál egy olyan helyet keresni, ami inkább födött, hogy védje saját magát, védje az eszközeit. A futballmeccsek során megtapasztaltam azt is, hogy milyen, amikor köd van. Volt olyan élményem, akkor már az FK-nak a fotósa voltam, hogy egy Kolozsvári U elleni másodosztályú mérkőzésen fotós pozícióban, a kapu mellől nem láttam a másik kaput, akkora köd volt.

Tehát ez még egy nagyobb kihívás, mint ahogyan az is, hogy megtaláld azokat a helyeket a pályákon, ahonnan minden látszik, főleg úgy, hogy még az előírt szabályoknak is megfelelj.”
•  Fotó: Pál Zoltán Galéria

Fotó: Pál Zoltán

Egy fényképésznek az adott esemény után sem ér véget a munka, hisz azokat a képeket fel is kell dolgozni, esetleg egy kis utómunkával feljavítani. Zoltán az évek során megtanulta, mikor hogyan állítsa be a gépet, és mire kell mindenképpen odafigyelnie, hogy az utólagos teendőket lerövidíthesse, így ma már csak egy ellenőrzés, kis vágás, szín-, esetleg fénykorrekció szükséges, és máris megosztásra kerülhetnek a fotók. Ez kiemelten fontos, hiszen már a mérkőzések ideje alatt fel kell dolgoznia néhány képet. ,,Az Erste Liga esetében a második harmad kezdetéig van idő az első fotók leküldésére, az FK Csíkszeredánál, a férfi és női felnőtt csapatnak a mérkőzésein is már szünetben posztolunk a közösségi média felületekre, miként a meccsek végén is, tehát folyamatosan olyan állapotban kell legyenek a képek, hogy azzal ne kelljen sokat babrálni.”

A különleges tapasztalok kapcsán megtudtuk, még a profik esetében is akad olyan, amikor sikerül elcsípni a kulcspillanatot, csak éppen a fókusz elszáll, nem lesz elég éles a fotó. Ugyanakkor, főként a labdarúgás esetén arra is figyelni kell, hogy a munka során ne takarja el a reklámokat és ne legyen útban a játékosoknak, stábtagoknak.

Nem könnyű tizenegy év munkásságából néhány kedvencet kiválasztani, de a kedvünkért megtette Zoltán, és hogy miért nem egy bombagól pillanatát vagy egy jól eltalált lövést megörökítő kép lett a favorit, így indokolta:

,A foci esetében, amikor repül egy játékos, felugranak ketten fejelni, a hokinál egy ütközés, egy viccesebb vagy fájdalmasabb pillanat tetszik leginkább. Pontosan ezért választottam ezeket a fotókat, mert nem szokványos helyzetet mutatnak be.”

Mivel korábban esküvők, különböző események megörökítésén is dolgozott, rálátása van, melyek a legnagyobb különbségek egy lakodalom és egy mérkőzés során, szakmai szempontból: ,,A sport mozgás, a lagzi és események sokszor beállítottak, sokkal statikusabbak, a portréfotózásnál meg egyszerűbb a történet, hiszen ott te mondod, hogy az alany mit csináljon, majd pedig nyomod a gombot, tehát ott nincsen intenzív mozgás. Nagyon sok munkába és évbe telt, hogy megszokjam, hogy folyamatosan kövessem, mi történik a pályán. Ne az legyen, hogy most lekövettem valamit, kicsit megpihenek, nézem, mi történik, hanem folyamatosan rajta vagyok ezeken a pillanatokon.

A meccset sokszor tulajdonképpen a lencsén keresztül nézem végig, utólag pedig sokszor megtekintem az összefoglalókat, hogy lássam, miről is maradtam le.”

A csapatok portréfotóit is Zoltán készíti, amely tevékenységről a következőket osztotta meg: ,,A sportolók portréfotóit nagyon könnyű elkészíteni, mert úgy mész oda, hogy megvan előre az elképzelésed. Egyedül a gólörömös fotók azok, amik a játékoson múlnak, az ő kreativitásukon. Ugyanakkor megvannak a sablonpozíciók, minden ligának megvan a saját kérése, az FK-nál úgyszintén vannak elvárások, hogy miből akarunk dolgozni az év folyamán.”

•  Fotó: Pál Zoltán Galéria

Fotó: Pál Zoltán

A fényképész szerep mellett a média világa is megfér, hisz Zoltánnak éppúgy álma volt a mikrofon, mint a fényképezőgép, így büszkén jelenti ki, hogy nap mint nap azzal foglalkozhat, amire már gyerekként vágyott.

Ahhoz pedig, hogy az összes fronton helyt állhasson, a családjára is számíthat, akik mindvégig mellette vannak. ,,A párom, amikor szükséges, akkor besegít, főleg az interjúk rögzítésekor, hisz ekkor komplex feladatköröm van, kérdezni, figyelni az interjúalanyra, és még tartani a kamerát is. Én tanítottam be, együtt szoktuk meg ezeket a tevékenységeket, és szerintem még jó néhány évig együtt is fogjuk csinálni. Sőt, a párom, amikor megismertem, nem igazán volt sportkedvelő. Most pedig már minden alkalommal várja, hogy mikor megyünk akár egy hoki-, akár egy focimeccsre, és sokszor azt látom, amikor mellettem van, hogy jobban izgul, mint én.”

Beszélgetésünk során mindvégig érződött, hogy Pál Zoltán szívből végzi minden feladatát, és hálás azért, hogy a hobbija lehet a munkája.

Éppen ezért kértem meg rá, hogy fogalmazzon meg egy üzenetet azon fiatalok számára, akik ezt a szakmát szeretnék választani. ,,Elsősorban, az legyen sportfotós, aki szereti a sportot, és nem csak a pénz miatt csinálja. El kell végezni egy tanfolyamot, hogy megtanuld a gép működését, viszont te vagy a saját tanárod. Végig kell járni a lépcsőfokokat, és arra törekedni, hogy meccsről meccsre sokkal jobb legyél. Sok tapasztalt fotós azt mondja, hogy te vagy önmagad tutoriálja, te tudod magadat legjobban fejleszteni.“

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

A csereemberek villanásai, a legvégén egyenlített az FK Csíkszereda (videóval)

Sokáig hiányzott a gól a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának mérkőzésén. A Konstancai Farul szerezte meg a vezetést, a ráadás negyedik percében erre válaszolt az FK Csíkszereda.

Becze Tihamér: amit tudtunk, kitettünk a jégre

Korán véget ért a 2025–2026-os szezon a Csíkszeredai Sportklub számára, amely a tavalyi döntő után idén már a negyeddöntőben búcsúzott a jégkorong Erste Ligában. A kék-fehérek csapatkapitányát, Becze Tihamért a háttérről és a kérdéses jövőjéről kérdeztük.

Székelyhon

Halálos vonatbaleset Csíkszeredában: hat személyt szállító szekeret ütött el a vonat – frissítve

Halálos kimenetelű vasúti baleset történt Csíkszeredában a Brassói út mellett vasárnap délután: egy lovas szekérrel a vonat elé hajtottak, egy személy a helyszínen meghalt.

`
Krónika

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka

Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.

Krónika

Puczi Béla hőstette ma is nemzet- és jövőépítő – Budapesti megemlékezés a marosvásárhelyi fekete márciusról

Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.

Főtér

Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?

Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?

Ez is érdekelheti

Saját közönsége előtt a Sepsi OSK, nagyüzem a sportpályákon – a vasárnapi sportműsor

A Sepsi OSK számára is elkezdődik a 2. Liga felsőházi rájátszása, a Bihar FC érkezik Sepsiszentgyörgyre. A vasárnapi sportműsorban emellett topligás rangadók és számos kiemelt esemény is szerepel.

Bőséges a felhozatal, hazai meccset játszik az FK Csíkszereda – a szombati sportműsor

Mindenki talál magának valót, sok focimeccs, téli sportok, kézilabda. A labdarúgó Szuperliga rájátszásban az FK Csíkszereda a Konstancai Farult látja vendégül.

A CFR–Rapid rangadó viszi a prímet – pénteken a képernyőn

Vasutas rangadót rendeznek a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásában, pénteken este a Kolozsvári CFR és a Bukaresti Rapid csap össze. A külföldi focimeccsek mellett több egyéni és téli sportág, valamint kosárlabda és röplabda szerepel a kínálatban.

Egy híján negyven kiemelkedő teljesítményt díjaztak a Hargita megyei Lovasgálán

Ünnepélyes keretek között rendezték meg szerdán Gyergyóremetén az idei Hargita megyei Lovasgálát, ahol a 2025-ös versenyszezon kiemelkedő teljesítményt nyújtó lovas sportolóit díjazták.

Szuperliga és nemzetközi foci – a csütörtöki sportműsor

Csütörtökön az Európa Ligában és a Konferencia Ligában is a nyolcaddöntők visszavágói kerülnek terítékre, miközben a Szuperliga felsőházi rájátszása is folytatódik. A kínálatban emellett tenisz, kosárlabda, sznúker és erőemelés is szerepel.

Söprés, csalódás és kérdőjelek – Helyzetbe hozunk!

Az Erste Liga negyeddöntőiben a GYHK és a Corona dominált, miközben a Sportklub csalódást keltett. Az FK fontos csatát nyert Galacon, a Sepsi kritikák közepette kezdi a rájátszást. Elemzések, vélemények, érdekességek a Helyzetbe hozunk! legújabb részében.

Fél költségvetéssel épp lemaradt az éremszerzésről a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK

Idén érem nélkül maradt a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK a férfi asztalitenisz Szuperligában. Nem élik meg kudarcként, főképp úgy, hogy a költségvetésük felét nem kapták meg a várostól.

Portugáliában a Fradi, teljes lesz a BL negyeddöntője – szerdán a tévében

A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai meccsein pályára lép a Barcelona, a Liverpool és a Bayern München, az Európa Ligában a Fradi Bragában próbálja megtartani előnyét. A női focisoknál az FK Csíkszereda hazai pályán játszik a Farullal.

Megismerjük az első negyeddöntős csapatokat a BL-ben

Következnek a visszavágók a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, kedden este izgalmas csatákra van kilátás, a legérdekfeszítőbb párharcban a Manchester City és a Real Madrid csap össze.

A magyar és a román fővárosban is dobogóra álltak a székely cselgáncsozók

Eredményesen szerepeltek a csíkszéki és háromszéki dzsúdósok a hétvégén: az országos utánpótlásbajnokság bukaresti döntőjében kilenc dobogós helyezést szereztek, míg a budapesti veterán bajnokságon öt érmet gyűjtöttek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!