Hirdetés

Egy ország sportolói nem indulnak el a tokiói olimpián

Nem látják a fellobbanó lángot
Fotó: Tokyo 2020/Shugo Takemi

MTI
2021. április 06., 16:31

A koronavírus-járvány miatt a Koreai NDK sportolói nem vesznek részt a nyári, tokiói olimpián. A döntést azért hozták meg, hogy „megvédjék versenyzőiket a világméretű egészségügyi válságtól, amelyet a Covid-19 okozott”.

MTI
2021. április 06., 16:31

Ezt a honlapján tudatta az ország sportügyekért felelős minisztériuma, miután a helyi ötkarikás bizottság március 25-én videokonferencia keretében egyeztetett sportvezetőkkel és más illetékesekkel.

Hirdetés

Észak-Korea azon kevés országok közé tartozik, amelyek eddig egyetlen koronavírusos megbetegedést sem jelentettek. Phenjan már tavaly lezárta a határait annak érdekében, hogy a vírus ne jusson be, megfigyelők szerint azonban a betegség jelen van az országban.

Ez lesz 1988 óta az első alkalom, hogy a Koreai NDK hiányozni fog a nyári olimpiáról, akkor a hidegháború miatt bojkottálta a szöuli játékokat.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság a hírre reagálva jelezte, hogy több alkalommal is kereste a telekonferencia lehetőségét az észak-koreaiakkal, meg akarta tárgyalni a koronavírus-helyzetet az országban, de nem járt sikerrel.

„A NOB nem kapott hivatalos kérelmet a Koreai NDK olimpiai bizottságától arra vonatkozóan, hogy mentsük fel az Olimpiai Charta szerinti részvételi kötelezettsége alól” – mondta kedden a NOB egyik szóvivője.

A pandémia miatt tavalyról idénre halasztott tokiói olimpia a tervek szerint július 23-án kezdődik.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ez is érdekelheti
Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!