A katalán városban tizenkét ország 26 versenyzője sorakozott fel a hétvégi időfutam rajtjánál. Molnár Ede 55,336 másodperccel teljesítette a távot, ami a tizedik legjobb eredményt jelentette, és ez elegendő volt a továbbjutáshoz.
A nyolcaddöntőben még sikerrel vette az akadályt, ám a negyeddöntőben szoros futamban búcsúzni kényszerült, így a kilencedik pozícióban zárt. A győzelmet a francia Lorenzo Serres szerezte meg, mögötte a német Louis Krauss és Simon Gegenheimer kettős állhatott dobogóra.
A másik számban, a Short Track futamon Molnár Ede ismét harcba szállt az éremért. A tizenkilenc sportolót felvonultató verseny izgalmas befejezést hozott: mindössze négy tizedmásodperc választotta el a legjobbakat. Az első helyen Louis Krauss végzett (10:19,48), mögötte a szlovén Matic Kranjec Žagar (10:19,97) és Jakob Klemenčič (10:20,18) zárt, míg Molnár Ede tizedmásodpercekkel lemaradva negyedikként ért célba (10:20,22).
Az egész idényen átívelő világkupa-sorozat összetett rangsorában Jakob Klemenčič végzett az élen 459 ponttal, a második Lorenzo Serres (francia) lett, a dobogó harmadik fokára pedig a holland Jeroen van Eck állhatott fel. A korábbi Európa-bajnok Molnár Ede végül a hatodik helyen zárta a szezont.
XCE világkupa-sorozat, Barcelona: 1. Lorenzo Serres (francia), 2. Louis Krauss (német), 3. Simon Gegenheimer (német), ... 9. Molnár Ede.
Short Track futam: 1. Louis Krauss (10:19,48), 2. Matic Kranjec Žagar (10:19,97), 3. Jakob Klemenčič (10:20,18), 4. Molnár Ede (10:20,22).
Világkupa összetett rangsor, végeredmény: 1. Jakob Klemenčič (459 pont), 2. Lorenzo Serres (385), 3. Jeroen van Eck (351), 4. Edvin Lindh (334), 5. Simon Gegenheimer (316), 6. Molnár Ede (211).
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!