Csütörtök este a bukaresti sportcsarnokban az U13-as asztalitenisz Európa-bajnokság csapatversenyén a romániai együttes a lengyellel csapott össze. Nem volt kicsi a tét, a győztes az elődöntőbe jut, a másik lemarad az éremszerzési lehetőségről.
A vegyespárossal indult, de nem túl jól az Andreea Zanfir és a székelyudvarhelyi György István által felkészített gárda számára. A Madar Maya–Toró Dávid duó ezidáig minden csatát győzelemmel kezdett. Ezennel alulmaradtak.
Nem csak egyenlítettek, hanem a vezetést is átvették a hazaiak, Kariss Șerban és Alex Pop is a nagy diadalt könyvelt el.
Madar Maya következett, aki lezárhatta volna a csatát. A lengyel lány 2–0-ra elhúzott, hogy aztán mindent eldöntő játszma következzen. A háttérben Toró Dávid már félórája arra várt, titkon abban bízott, hogy csapattársa pontot tesz a küzdelmre. Nem történt meg, 12–10-re hozta az ellenfél az utolsó szettet, így a meccset is.
A székelyudvarhelyi asztaliteniszező az első játszmában 5–9-ről jött vissza, onnan nyerte meg. Innen pedig már nem volt megállás, behúzta a második és a harmadik szettet is.
3–0-ás sikerével pedig továbblőtte a romániai csapatot az elődöntőbe. Pénteken 18 óra 20 perctől Spanyolország lesz az ellenfelük az éremkért zajló csatában.
Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.
Nem tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani az FC Argeș vendégeként a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, a hajrában mégis bezsebelte a három pontot a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 7. fordulójában. Ez volt a háromszékiek első sikere idegenben.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Az erdélyi MCC-nek jelenleg csak a következő hetekre van elegendő anyagi forrása, ezért a tanév a megszokott formában és méretben biztosan nem indul el.
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!