A cseh szakember szerződését az Academica Clinceni elleni bajnoki előtt felfüggesztették a Szeben megyei labdarúgóklubnál, amely fegyelmi eljárást is indított az edzővel szemben. Sajtóhírek szerint Duhrin azt követően vált kegyvesztetté a klubnál, miután nyilvánosságra hozta a Valentin Gheorghe klubelnökkel folytatott beszélgetés hangfelvételét.
Medgyesen gyorsan megtalálták Dusan Uhrin utódját, a csapat irányítását Jorge Costa veszi át.
A cseh trénerhez hasonlóan a portugál edző is megfordult korábban a Kolozsvári CFR-nél. Érdekesség, hogy Costát az egyenlítői-guineai válogatott szövetségi kapitányaként nevezték ki a napokban, de úgy tűnik, meggondolta magát és mégis Európában marad.
A korábbi középhátvéd 50 alkalommal szerepelt a portugál válogatottban, világ- és Európa-bajnokságon is részt vett. A CFR-t a 2011–2012-es idényben készítette fel, a bajnokság végén, a Bukaresti Rapidtól elszenvedett súlyos hazai vereség (0–5) után menesztették. Ekkor a kolozsvári csapat az első helyen állt a tabellán, és később – Ioan Andone vezetésével – meg is nyerte a bajnoki címet.
Jorge Costa legutóbb az indiai Mumbai City együttesét edzette, előzőleg többek között a gaboni válogatottat és a Bragát irányította.
A román élvonal jelenlegi idényében a Medgyesi Gaz Metan a második klub, amely már a szezon elején vezetőedzőt vált. Korábban a Bukaresti Dinamonál közös megegyezéssel szerződést bontottak Gheorghe Mulțescuval, akinek a helyét Cosmin Contra vette át.
A „gázasok” öt forduló után két győzelem és három vereség mellett nyolcadikok a tabellán, vasárnap pedig az FC Hermannstadttal játszanak megyei derbit Medgyesen.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!