Ettől a héttől teljes munkát végezhet a városi stadion melletti edzőteremben a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK. A férfi asztalitenisz Szuperliga folytatására hangoló együttes felnőtt tagjai előtt ismét kinyílt a terem ajtaja. A koronavírus-járvány miatt március közepétől nem végezhettek tréningeket, a nemrég hozott lazításoknak köszönhetően – szigorú előírások mellett – öt asztalon tíz sportoló tartózkodhat egyszerre a létesítményben.
A klub a kényszerpihenő alatt felújította, a mostani követelményeknek megfelelő szintre hozta edzőtermét: egy pályázat révén új teraflex szőnyeget tettek le, amelyet a Magyar Asztalitenisz-szövetségtől szereztek be. A helyi vállalkozók összefogásának köszönhetően kicserélték a teljes fényberendezést. Apróbb javításokat végeztek el a tetőberendezésen és a terem kinti részein is.
„Ha már edzeni nem tudtunk, akkor ezen munkálkodtunk. Kijelenthetem, hogy a mi kis edzőtermünk egy újabb szintet lépett, a 21. századnak megfelelő körülmények között tarthatjuk a foglalkozásokat. Köszönet mindenkinek, aki ebben segített” – mondta az ISK-SZAK elnöke, edzője György István.
A székelyudvarhelyi felnőtt asztaliteniszezők a Szuperliga folytatására készülnek. A Román Asztalitenisz-szövetség múlt héten megváltoztatta előzetesen kiírt versenyszabályzatát: a mezőny csak a pontvadászat tavaszi idényét, a visszavágókat játssza le, ezt nem követi rájátszás. Az így kialakult rangsor lesz a végső.
„A harmadik helyen vagyunk jelenleg, nagyon sűrű az élboly. Ha minden jól alakul, akár másodikok is lehetünk, de akár az ötödik pozícióban is zárhatunk.
– fejtette ki a tréner.
A klub két fiókcsapata a B divízióban érdekelt, ott is a retúrt rendezik, majd a feljutási meccsek következnek. Az egyik egységnek van esélye feljutni a másodosztályba. A klub utánpótláskorú sportolói egyelőre nem edzhetnek, így nagy kérdés még, hogy miként zárulnak az ifi megmérettetések.
„A sok kérdőjel mellett jó hír, hogy az európai porondon való jó szereplést követően egyre több neves asztaliteniszező érdeklődik a klubunk iránt, jönnének hozzánk játszani. Egyelőre az anyagi hátterünk nem fényes, több támogatónk még nem tudta folyósítani az idénre ígért pénzt. Reméljük, lassan rendeződnek a dolgok, így mi zavartalanul tudunk az asztaliteniszre koncentrálni” – tette hozzá György István.
Az ISK-SZAK két idegenlégiósa, a svéd Sebastian Loso, valamint a vajdasági Cservik Krisztián hazai környezetben készül – számukra nem volt ennyire hosszú a kényszerpihenő.
A klub folyamatos kapcsolatban van a szakszövetséggel, hogy mikor lesz a bajnokságot záró torna, egyelőre mindenki kivár. Feltehetően augusztusban zárják le a Szuperliga küzdelmeit.
Jogtalanul kiszabott büntetésről, provokációról és erőfitogtatásról beszél Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke a klubot sújtó 30 ezer lejes bírság kapcsán, amelyet a Bukaresti Rapid elleni mérkőzésen történt incidens után róttak ki.
Magyarországi sajtóértesülések szerint, ha minden a terv szerint alakul, akkor Pászka Lóránd a hétvégén aláírhat a Szuperligában újoncához.
Menet közben vesztett el két kocsit a Nagyvárad–Konstanca vonalon közlekedő InterRegio személyvonat kedden este. A kocsik a vontatókapocs meghibásodása miatt szakadhattak le, az utasok pedig két állomás között, a mezőn rekedtek.
Marosvásárhelyen kezdte meg erdélyi látogatását Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki pénteken többek között felkereste a Teleki Tékát és megkoszorúzta a Bolyaiak és Sütő András sírját.
A kormány által a különleges nyugdíjak rendszerének átalakítására kidolgozott reform minden olyan kategóriát érint, amely ilyen juttatásokban részesül, nem csak a bírókat és ügyészeket – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!