Hirdetés

Drámai csata a szerbekkel, ötméteresekkel jutottak elődöntőbe a magyarok

Tátrai Dávid ünnepel, miután gólt szerzett Szerbia ellen
Fotó: MTI/Illyés Tibor

A magyar férfi vízilabda-válogatott 10–10-es döntetlen után ötméteresekkel 15–14-re legyőzte pénteken az olimpiai címvédő szerb csapatot a horvátországi Európa-bajnokság zágrábi negyeddöntőjében, így a legjobb négy közé jutott.

MTI
2024. január 12., 17:40

Varga Zsolt szövetségi kapitány ezúttal Szeghalmi Zsombort és Molnár Eriket hagyta volna ki a 15 fős keretből, azonban utóbbi az utolsó pillanatban – az európai szövetség engedélyével – mégis lehetőséget kapott Hárai Balázs betegsége miatt.

A magyar csapat a ráúszásnál elhozta a labdát, majd egy bejátszást követően emberelőnyt kapott, azt pedig Tátrai lövésével kihasználta. A válasz azonnal érkezett a riválistól, amely egy perccel később szintén gólra váltotta első fórját, így hamar fordított. Noha mindkét szakvezető a védekezés fontosságát hangsúlyozta a rangadó előtt, ehhez képest mindkét csapat betalált a második emberelőnyéből is. Ezt követően viszont elrontott lövések következtek, a kapusok között pedig Bányainak volt először védése, sőt, később kettős emberhátrányban is hárított.

Hirdetés

Végül Fekete bombagóljával egyenlő volt az állás az első nyolc perc után.

A folytatásban az előző két olimpián győztes szerb csapat ötméteresből ismét vezetést szerzett, a magyarok viszont szimpla és kettős emberelőnyben sem tudtak egyenlíteni, mert Vigvári Vince a blokkba, míg Tátrai kapu mellé lőtt. Bányai védéseinek köszönhetően nem tudott ellépni az ellenfél, az újabb fórnál pedig Fekete már nem hibázott, majd az FTC pólósa emberhátrányban labdát is szerzett. A játékrész utolsó perceiben mindkét fél – a magyarok részéről Vigvári Vendel – megúszásból volt eredményes, így

a csapatok döntetlennel vonultak a nagy szünetre.

Térfélcserét követően is remekelt a Szolnok magyar kapusa, elöl pedig Vigvári Vince a testvéréhez hasonlóan megúszásból iratkozott fel a góllövők közé, a szerbek viszont pazar bejátszásból egyenlítettek. A válogatottak végig fej fej mellett haladtak, de ebben a periódusban eleinte a magyaroké volt az előny – Vigvári Vince értékesítette a büntetőjét –, majd a szerbek egyenlítettek fórból.

Aztán fordult a kocka, Szerbia vezetett, ekkor a magyarok egyenlítettek, méghozzá Tátrai harmadik találatával, melyet kettős előnyben lőtt a jobb sarokba. A slusszpoént Vigvári Vince keresztlécről bevágódó lövése jelentette az utolsó pihenő előtt.

Az utolsó nyolc percre a szerbek kapust cseréltek, a beálló Filipovic azonnal védéssel mutatkozott be, majd megúszásból azonnal ismét egyenlő lett az állás.

Ezt követően mindkét oldalon pontatlan lövések következtek, a kapusokat rendre kisegítette a kapufa. Kevesebb mint két perccel a vége előtt a szerbek tudtak elmozdulni a kilenc gólról, amikor sikerült kihasználniuk egy emberelőnyt, de Vigvári Vince azonnal egyenlített a támadó idő lejártakor eleresztett lövéssel. Az újabb szerb fórnál Fekete blokkolta a rivális egyik legnagyobb klasszisa, Mandic lövését, így a magyarok a győzelemért támadhattak, ezért Varga Zsolt szövetségi kapitány időt is kért. Az akcióból Nagy Ádám lövését kivédte Filipovic, de a magyar csapatnál maradt a labda,

azonban gól már nem született, ezért az idegek csatája következett.

Az ötméteresekre Gyapjas állt a kapuba, elsőre azonban nem tudott hárítani, a szerbeknél pedig visszakerült Mitrovic, de ő sem védett. Az egész meccsen minden lövését elrontó Radulovic kiejtette a labdát a kezéből, a csapatkapitány Pohl viszont nem hibázott. A harmadik és negyedik szerb ötös már bement, ahogy Tátrai és Vigvári Vince is magabiztosan bombázott a kapuba. Mandic már úgy lőtt, ha hibázik, kiesik a szerb csapat, de ezt még „túlélte” a rivális, azonban Fekete,

aki tavaly az ötösökkel megnyert vb-döntőben kihagyta a maga lövését, ezúttal eldöntötte a párharcot.

Így a magyarok örülhettek a végig izgalmas meccs végén, melyen egyik gárda sem tudott két góllal vezetni.

A világbajnok, ezzel olimpiai kvótás magyar együttes javarészt fiatal tehetségekkel szerepel a kontinensviadalon, így már az kisebb meglepetés volt, hogy csoportelsőként rögtön a nyolc közé jutott. Ott aztán a hat olimpiai bajnokkal felálló szerbeket is felülmúlta az idegek csatájában.

A legutóbbi Eb-n második magyarok a folytatásban a címvédő horvát és a világbajnoki ezüstérmes görög csapat negyeddöntős párharcának győztesével találkoznak vasárnap 17.30-tól.

Frissítés

Frissítés

Romániának esélye sem volt az előző Eb-n bronzérmet szerzett spanyolokkal szemben, kiütéses vereséget szenvedett. Vasárnap az Olaszország–Montenegró párharc vesztesével játszik majd az 5–8. helyekért.

Spanyolország–Románia 24–7 (6–2, 4–2, 7–1, 7–2)

Frissítés

Frissítés

A horvátok a szünetet követően magabiztos játékkal verték a görögöket, így megismétlődik az előző Eb döntője, amikor Horvátország 10–9-re nyert Magyarország ellen.

Horvátország–Görögország 13–8 (3–3, 2–3, 4–0, 4–2)

Férfi vízilabda Eb, negyeddöntő:
Magyarország–Szerbia 15–14 (3–3, 2–2, 4–3, 1–2, 5–4) – ötméteresekkel
magyar gólszerzők: Vigvári Vi. 5, Tátrai 4, Fekete 3, Vigvári Ve., Nagy Á., Pohl 1-1
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megérkezett az első nyári igazolás a Sepsi OSK-hoz

Bejelentette első nyári igazolását a Sepsi OSK: a háromszéki klub egy évre szóló szerződést kötött Bogdan Vătăjeluval. A rutinos balhátvéd jelentős hazai és nemzetközi tapasztalattal érkezik Sepsiszentgyörgyre.

Egyszerre kapott büntetést és elismerést az FK Csíkszereda a Szuperligában

A Román Labdarúgó-szövetség elkészítette a Szuperliga 2025–2026-os idényének összegzését. A jelentésből kiderül, hogy az FK Csíkszereda jelentős pénzbírságot kapott az 5+6-os szabály miatt, ugyanakkor több gazdasági mutatóban is az élmezőnybe került.

Székelyhon

A házban lőtték ki az anyamedvét, bocsait Hargita megyébe hoznák – videóval

Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.

`
Krónika

Magyar kötődés nélkül jutottak állampolgársághoz külföldiek százai?

Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.

Krónika

Premontrei botrány: senki ne az áldozatot hibáztassa, még az RMDSZ se!

Miközben sokan még mindig nehezen tudják elhinni, hogy 2026-ban egy EU-tagállamban megtörténhet, hogy a falat áttörve lakoltatnak ki a hatóságok egy magyar egyházi vezetőt, olyan hangok is hallatszanak, amelyek őt teszik felelőssé a történtekért.

Főtér

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…

Ez is érdekelheti

Pályán a németek és a hollandok, BL-döntő és Spanyol Nagydíj – vasárnap a tévében

A német és a holland válogatott is bemutatkozik a labdarúgó-világbajnokságon, folytatódik a Le Mans-i 24 órás verseny, az F1 mezőnye Barcelonában versenyez, döntőt játszanak a férfi kézilabda BL-ben, a röplabda-válogatottak az Európa Ligában szerepelnek.

Mozgás Éjszakája: számos sportág közül választhatott a több száz résztvevő – videó

Székelyudvarhely idén először csatlakozott a Mozgás Éjszakája programsorozathoz, péntek este megtelt élettel a városi minifocipálya.

Molnár Ede: minden érem egy újabb küzdelem kezdete

Újabb Európa-bajnoki éremmel gazdagította pályafutását Molnár Ede. A sepsiszentgyörgyi kerékpáros a törökországi Sakaryában megrendezett Cross Country Eliminator (XCE) kontinensviadalon a harmadik helyen végzett.

Megmozdult Székelyudvarhely a Mozgás Éjszakáján

Először rendezték meg Székelyudvarhelyen a Mozgás Éjszakáját, csatlakoztak az egyazon időben közel 100 helyszínen zajló eseményhez. Elmondható, hogy ez alkalommal valóban megmozdult a város.

A bemelegítő szezon után jövőre előrébb végezne a marosvásárhelyi vízilabdacsapat

Kizárólag helyi játékosokra alapozva tisztesen helytállt a férfi élvonalbeli vízilabda-bajnokságban a Marosvásárhelyi VSK-Mureșul. A csapatkapitány Rudnyánszky Zalánnal értékeltük a szezont.

Éjszakai fejlámpás futás és sportdömping: először csatlakozik Székelyudvarhely a Mozgás Éjszakájához

Székelyudvarhely idén először csatlakozik a Mozgás Éjszakája programsorozathoz, amely pénteken közel száz helyszínen mozdítja meg egyszerre a sport és az aktív életmód kedvelőit. Egy teljes estén át a mozgásé és a közösségi élményeké lesz a főszerep.

Bemutatkozik a másik két házigazda is a világbajnokságon

Pénteken este Kanada, szombaton hajnalban az Egyesült Államok is bemutatkozik a labdarúgó-világbajnokságon. A Ferencváros női vízilabdacsapata döntőt játszik a Bajnokok Ligájában, tenisz, röplabda, motorversenyzés és kerékpározás egészíti ki a műsort.

Mexikó–Dél-Afrika párharc nyitja a világbajnokságot – a csütörtöki sportműsor

Kezdetét veszi a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, a nyitómérkőzésen Mexikó és Dél-Afrika csap össze. A programban szerepel még tenisz, kerékpár, vízilabda, golf és a Le Mans-i 24 órás verseny is.

Újraindult a csíkszeredai női röplabda utánpótlás-nevelés

Toborzóval, heti három edzéssel és két felkészülési tornával indult újra a női röplabda utánpótlás-nevelés Csíkszeredában.

Deák Zsombor az újabb hazai rekord után célkeresztbe vette a mexikói Ironmant

Újabb rekordot döntött a háromszéki vasember: Deák Zsombor elképesztő, 8 óra 27 perces pályacsúccsal hódította el az országos bajnoki címet a nagyváradi X-man Romania hosszútávú triatlonversenyen. A novemberi mexikói Ironman jelenti a célversenyt számára.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!