Hirdetés

Doppingolás miatt nem mennek román súlyemelők Tokióba

Răzvan Marint a londoni olimpián szerzett bronzérmet. Mint utólag kiderült, jogtalanul

2021. február 10., 12:12

Románia valamennyi súlyemelőjét eltiltották a tokiói olimpiai részvételtől a bizonyított doppingvétségek nyomán, a Román Súlyemelő-szövetség tagságát pedig egy évre felfüggesztette a nemzetközi szövetség.

2021. február 10., 12:12

A tiltás veszélye azután vált teljesen valóssá, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által életre hívott szervezet, a Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) hivatalosan lezárta újabb két román súlyemelő szabálysértési ügyét, s dokumentumait átadta a sportági világszövetségnek (IWF).

Az olimpiai bronzérmétől búcsúzni kénytelen Răzvan Martinról, továbbá Gabriel Sîncrăianról a 2012-es londoni olimpián levett mintáinak újraelemzésekor bebizonyosodott, hogy annak idején anabolikus szteroidot használt. Hasonlóképpen veszített rajta ugyanilyen tiltólistás szer alkalmazásán a londoni ezüstérmes Roxana Cocoș, valamint a szintén a 2012-es tárolt mintája újbóli analízisekor megbukott Florin Croitoru is.

Hirdetés

Az Eurosport tudósítása szerint Gabriel Sîncrăiant nyolc évre eltiltották a versenyzéstől.

Az országot két versenyző, egy férfi és egy női súlyemelő képviselhette volna a tokiói olimpián,

a hölgyeknél Loredana Toma, 2017 világbajnoka indult volna.

Románia az ötödik ország, amelyet doppingvétség miatt eltiltott a független testület, korábban Thaiföldet, Egyiptomot és Malajziát érte hasonló sors. Az Eurosport szerint Oroszországot is eltiltották a részvételtől, míg Kolumbia, Vietnam és Irak is veszélyben van.

Az IWF 2016-ban hozott határozata kimondja, hogy minden olyan nemzetet, amely három vagy több pozitív esettel szolgál a NOB újratesztelésein, egy évre el kell tiltani. 2017-ben kilenc IWF-ország járt így, és a büntetés nyomán súlyemelői egy esztendőn át kénytelenek voltak távol maradni a világversenyektől.

A 2008-as pekingi és a 2012-es londoni olimpián levett minták újraelemzése eddig 61 pozitív esetet tárt fel a súlyemelőknél.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti
Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!