Dombi idén a nemzetközi versenyeken is jól szerepelt, negyedik lett a csehországi Nymburkban megrendezett vetélkedőn, és szintén negyedik helyen végzett egyéniben a tallinni Európa-bajnokságon, ahol tagja volt az ugyancsak negyedik helyen végző romániai erőtörő-csapatnak is.
Az erőtörés a tékvandó egyik fontos, látványos, nagy kihívást jelentő része. Egy eszköz, amely művelőinek testi-lelki erejét, ügyességét, bátorságát és technikai tudását hivatott tükrözni. A sportolók törésekhez használt végtagjainak keményítését, edzését már fehér övtől elkezdik és folyamatosan tökéletesítik.
A magas szintre edzett testrészek a tudományos elvekre épülő technikával ötvözve lenyűgöző teljesítményekre lesznek képesek. Az erőtörőverseny a férfiaknál öt-, a nőknél három különböző technikából áll.
A versenyzőknek az úgynevezett törőállványra felrakott lapokat kell eltörniük, melyeknek az a különlegessége, hogy műanyagból készülnek és törés után újra meg újra összeilleszthetők. A műanyag előnye, hogy az összes versenyzőnek közel azonos fizikai tulajdonsággal rendelkező lapokat kell eltörniük.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!