A budapesti Ikarus atlétikapályán megrendezett egynapos, nagyjából háromszáz sportolót számláló sporttalálkozón a házigazdák, illetve a két marosvásárhelyi versenyző – akiket Rodica Șerban fizikoterapeuta kísért el – mellett még szlovák, osztrák és luxemburgi atléták vettek részt. Barabási Rozália 80 méteres gátfutásban arany-, 100 méter síkfutásban bronzérmet nyert, Fülöp Csaba pedig súlylökésben harmadik helyezést szerzett.
Megkeresésünkre a két dobogós helyezést elért Barabási Rozália elmondta, nagyszerű fogadtatásban részesültek a magyar fővárosban, és jó volt a torna szervezése. A Magyar Atlétikaszövetség elnöke, Sátor László meghívására érkeztek a magyar bajnokságra, a sportvezetővel már évek óta tartják a kapcsolatot a veterán megmérettetések érdekében, legyen az akár magyar, román, Balkán-, Európa- vagy világbajnokság.
Barabási Rozália nagyon elégedett az eredményekkel:
A marosvásárhelyi atléta, aki munkája mellett végzi az edzéseket a Bolyai-sportpályán, ezekben a napokban nagy lelkesedéssel készül a román veterán országos bajnokságra, amelyet vasárnap és hétfőn Bukarestben tartanak. Elmondása szerint a magyarországihoz képest ez a verseny nagyobb lesz, amelyen ötszáz körülire tehető a résztvevők száma, és Bulgáriából, valamint Luxemburgból is érkeznek sportolók.
Barabási Rozália Bukarestben is 80 méteres gátfutásban és 100 m síkfutásban lesz érdekelt, valamint 200 m síkfutásban is rajthoz áll, és nagyon szeretné megismételni a budapesti eredményeit. A kétnapos megmérettetésen Barabási mellett további három marosvásárhelyi veterán atléta, Fülöp Csaba, Böjte Attila és Csizmadi Zsolt is részt vesz.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!