A rangos viadalt a hétvégén rendezték meg, ahol a szervezők a belvárost teljes egészében lezárták. Az úszószámot a Béga folyó belvárosi szakaszán, a kerékpározást és a futást pedig Temesvár utcáin bonyolították le. A versenyzőknek 40 Celsius-fokot meghaladó hőségben kellett helytállniuk.
A leghosszabb, Half 70.3-as távon (1900 méter úszás, 90 kilométer kerékpározás, 21,5 kilométer futás) Buti László, az Udvarhelyi Triatlon Club edzője 5 óra 14 perc 33 másodperces idővel korosztályában a 10., összetettben pedig az 51. helyen végzett a 235 fős mezőnyben. Sinka Zsolt a 45–49 évesek között a 12. helyet szerezte meg.
Az olimpiai távon Szakács Botond aranyérmet nyert a 18–19 éves korosztályban 2:22:42-es idővel, míg Lőrinczi István a 20–24 évesek mezőnyében negyedikként zárt.
Sprint távon Koszta Magor újabb dobogós helyezést szerzett: a 16–17 évesek között lett harmadik 1:20:08-as eredménnyel.
A legnagyobb sikereket a szupersprint versenyszám hozta. A mindössze 13 éves File Jázmin-Cserne a felnőtt nyílt mezőnyben is második lett, míg Pap Nóra a harmadik helyen végzett. A kadét fiúknál Szilveszter Zalán fantasztikus versenyzéssel aranyérmet szerzett, 41 perc 58 másodperces idővel állhatott fel a dobogó legfelső fokára.
Külön említést érdemel Pálinkás Gergő sportszerűsége is: az úszás után derült ki, hogy kerékpárjának hátsó kereke leeresztett. A közel húszperces javítás ellenére folytatta a versenyt, és sikeresen célba ért.
A vasárnapi TriKids futamokon a legfiatalabbak is kiválóan szerepeltek. A 9–10 évesek között Buti Barnabás fölényesen megnyerte korosztályát és az összetett versenyt is a 45 fős mezőnyben, míg Pataky Szabolcs ezüstérmes lett korosztályában, összetettben pedig a harmadik helyen végzett.
A 11–12 évesek mezőnyében Gothár Török Bálint hetedik, Geréb János kilencedik, Bencze Ábel pedig tizedik helyezést ért el az erős nemzetközi mezőnyben.
A fiataloknak nincs sok idejük pihenni, hiszen a következő hétvégén a tarnicai tereptriatlonon, majd az országos aquatlon-bajnokságon folytatják a szezont.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!