Görögország legészakibb fekvésű, egyben legújabb városában, az 1923-ban görög menekültek által alapított Orestiada volt a helyszíne az U15-ös és U19-es korosztályú asztaliteniszesek Balkán-bajnokságának.
A mezőny tagja volt a székelyudvarhelyi Toró Dávid is, aki a bolgár Boncsevvel az oldalán a bronzérmet szerezte meg a párosok viadalán, az elődöntőben egy török duóval szemben maradtak alul.
A csapatversenyt betegség miatt kénytelenek voltak feladni a negyeddöntőben az egyik bukaresti csapattársa kórházba kerülése miatt. Dávid a többi versenyszámban is kiválóan teljesített, vegyespárosban és egyéniben is a negyeddöntőben szenvedett vereséget, így elsőévesként a bronzérme mellett további három ötödik hellyel nyitotta a korosztályos Balkán-bajnokságot.
Az ötnapos tornát a román delegáció 16 dobogós helyezéssel zárta a két korosztályban: hét arany-, három ezüst- és hat bronzéremmel.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!